010.

Az új első napomon-2 hét elteltével- Caesar vár az ajtóban, együtt indulunk az órákra. Egyész nap mellettem marad, még ebédnél is nekem válogat "egészséges" kajákat, ő maga nem eszik. Nem tudom, hogy hálálhatnám meg neki azt a sok jót, amit értem tett, de mindenképp szeretném meglepni valamivel. Amennyire beszélgetéseinkből kiderült, rajong az ósdi könyvekért. Minél régebbi, annál jobb. Megfogadom, hogy szerzek neki egy különleges példányt. Törődnöm kell a lelkével, hiszen amit az utóbbi időben magából mutatott, az több, mint tökéletes. A legjobb barátomként viselkedett- ellenérzéseit semmibe véve. Mikor beteg voltam, látogatást tett még Isabella, Edward, Jasperék, és Mrs Cullen, aki édességes kosarával belopta magát szívembe. Gabe is kihasználta, hogy Caesar nem tudott egyszerre 2 helyen lenni, és amikor megbizonyosodott róla, hogy nem fogok meghalni, könnyebbülten távozott. Drága Morrisom, az ágy végében őrzött, kivéve a kényszerű pisi szüneteket.
Féltem a mai napot. Nem akarok egyedül maradni...megint..
- Caesar- előzöm meg őt a kettőnk közti csend megtörésében- Nem segítenél délután a tanulásban?-(mondj igent mondj igent!)
- Sok dolgom lesz- válaszolta elkomorodva- be kell pótolnom a kiesett időt.
- Még meg sem köszöntem, amit értem tettél. Hálám örökké üldöz!
- Nincs mit - köszörüli zavartan torkát- bocs, de most mennem kell- és már el is tűnt az 'én Caesarom', újra a régi 'uraság', visszaadta lelkem az örök magánynak. Egy perccel sem töltött velem több időt, mint amennyit szükségesnek ítélt, és bár úgy gondoltam, nem szeretek bele, attól tartok, ez már rég megtörtént, nincs mit szépíteni: fáj, hogy nem kellek neki.
Azt hiszem nem tart elég jónak/méltónak magához....
A délutánom szabaddá vált, ikreimmel rég nem találkoztam, Briant nem is láttam hetek óta.
Megkeresem őket, mire furán reagálnak: félszeg "hogy vagy?" után leráznak, leckékre hivatkozva. Valami rosszat tettem? Társaság híján neki álltam az angolnak, próbáltam nem bealudni.
Másnap kínosan ügyelve a pontosságra, pókerarccal, belül remegő szívvel reméltem, hogy áll még az ajánlat. Ebédlő: YES:D! Ott ül, mint egy vérbeli herceg- nála sosem lehet tudni, lehet, hogy tényleg az.
Mosolyom nem tudom elnyomni.
- Mi az?- kérdezi fölényesen(mint mindig)
- Semmi, csak voltál emberis, viselkedhetnél megint úgy- nem bírtam megállni, hála ide vagy oda, ezt ki kellett mondanom, olyan klassz volt minden az elmúlt 2 hétben, vissza akarom kapni. Miért nem lehet?
Csend.
- Mióta tudod?- kérdezte vontatottan, váratlan komolysággal.
- Hát, találkozásunk pillanatától- emlékszem arra az "én az isten" tekintetre, amikor bemutatkozott...mosolyognom kell, annyira más is tud lenni- ha akar...de ezt nem mondhattam el, mert mire felnéztem eltűnt.
Jó kis tanulás....ennyi erővel a szobámban is ülhetnék.
Mindjárt kezdődik a tanítás...Az órák lassan múlnak, valamiből egy kukkot sem értek, de rajzon felszabadulok. Otthon is ez volt a kedvencem.
A nap további részét Morrissal töltöm, folytatjuk közös felfedezéseinket a városban.
Másnap reggel ugyancsak készülök angolra, de úgy látszik ennek befellegzett, tanárom sehol. Visszamegyek a szobába.
Kopognak.- Ki tudja még?- nyom be az ajtón Caesar
- Mit?- mit tudok én?
- Azt mondtad, hogy találkozásunk pillanatától tudod, hogy mi vagyok-türelmetlenkedik.
- Igen?- próbálom összerakni, hogy miről beszél, ráncolom a homlokom - Ja, igen! -derülök fel.
- Szóval?- villognak szemei
- Azt kérded, ki tudja még? Hát szerintem a suli 90%-a.
- Kizárt- fel-le kezd járni a szobában...
- Ha te mondod- ülök az ágyamon, és nézem, ahogy morfondírozik.
Percek óta ez megy.
- El fogunk késni-szólalok meg végül
- Lényegtelen-veti oda
- Mi ezzel a baj?- azt hittem azért ilyen, hogy távol tartsa az embereket, akkor miért baj, ezt észre is veszik?
Kezébe temeti arcát- Kinek mondtad el?
- Senkinek
- Helyes. Maradjon is így!
- Rendben- mosolygom el magam: egy kicsi darabkája visszatért...olyan emberi megint
- Megyek- és már el is tűnt. "Én is!" akartam mondani.
Nem jött be...Nem jött be egyetlen órára sem. Kezdtem aggódni, ebédidőben felmentem a koleszba, hátha ott megtalálom.
Kopogok szobája ajtaján. Beenged, közben hátat fordítva folytatja a pakolást.
- Mit akarsz?- kérdi
- Csak aggódtam, nem akartalak megbántani.
- Elmegyek- látom nem viccel.
- Egy ilyen hülyeség miatt?- ne már!
- Szerinted ez hülyeség?!- egész közel hajol az orrunk szinte összeér, mélyről felszakadó hörgése megrémít- Az, hogy vámpír vagyok, szerinted hülyeség? Komolyan mondom, nem értelek.
Ahogy néz...torkomra forraszt minden szót. Nem viccel. Komolyan el akarja hitetni velem, hogy nem ember???? Vagy így akar elűzni maga mellől? Ez baromság. Szívesen nevetnék egyet, de nem tudok.
Nem tudom milyen a színem, de vagy zöld vagy kék, mert visszavesz indulatából, kissé távolodik.
- Többet nem találkozunk, mivel eddig sem szóltál rólam senkinek, kérlek....- eszébe jut valami- a te érdeked is, mert ha megtudják, hogy ember létedre rájöttél...- nem mondja ki, de gondolom mi az utolsó szó: VÉGEM...
Nem tudom hol vagyok, meg fog ölni!
Vagy ami még rosszabb: nem látom többé!:O
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem látom többé!
Kezdek kétségbeesni.
- Te most komolyan beszélsz?- kérdem végül teljesen tanácstalanul.
- Amíg nem mondtad el, hogy tudod, azt hittem, itt nyugalmat találok egy időre. De most….- komolyan azt hiszi, hogy az lepett meg, hogy elhagy(ja Forks városát)?
- Vámpír- ismétlem elborzadva a létezés gondolatától is-akkor ...- de ezt nem tudom kimondani...eszembe jut, hogy mit eszik...Rám néz.
- Nincs rá szükségem. Nem ártok az embereknek, állatok vérét veszem...- furán néz...
El akarok menni.- Most megyek-mondom végül. A szívemet, tüdőmet összepréselő nyomás szűnni nem akar. Ki kell jutnom innen...megtántorodom, elkap. Egy fotelbe tesz. Még mindig nem kapok levegőt.
- Az előbb még semmi bajod nem volt ezzel. Mi történ...- megakad, zseniális elméje lassan kattog, gyanús felismerés uralkodik el arcán
- Nem tudtad, igaz???
Nem- bólintok- még nem tudok megszólalni, a levegőre koncentrálok.
Járkálni kezd újra…rájött, hogy saját maga leplezte le ki-vagy inkább milétét.
Lassan kezdtem visszanyerni lélekjelenlétem.
- Vizet- kértem repedtfazék-hangon...kaptam, miközben iszom, próbálom összeszedni gondolataimat: szeretek egy vámpírt, aki nem eszik embert, de nem tart méltónak magához. De ő egy vámpír! Vámpír! Vámpír!
-Mit jelent az, hogy te...?- sajnálom, de még egyszer ki nem mondom...
- Mire vagy kíváncsi?- kérdezi megtörten- nem fogyasztok mást, csak vért, nem alszom, nem öregszem, gyorsabb és erősebb vagyok az embereknél- sorakoztatja a tudnivalókat.
Elhallgat....nem tudom mit tegyek...