Ágyban vagyok, de sehogy sem tudok aludni. Szobámból kiváló csillagos panoráma látszik. Megfürödtem végre. Lemostam az elmúlt időt, mégis bőrömön ragadt a didergés.
Mo járt a fejemben, és Gabe meg Bry. Még mindig nem éreztem semmi rosszat velük kapcsolatban. Semmit.
És lehet, hogy drága kiskutyám....Ahogy gondolataim megindítják képzeletem rémfilmjét, tudom, hogy bármennyire is jó itt, nem maradhatok. Nem tudnám elviselni, ha Morrisommal valami történne. Vissza kell mennem. Felveszem viseltessé lett ruhám, sártól nyirkos gönceim tiszta bőrömet ölelik. Már lépek ki az ajtón, amikor hátam mögött egy hang:
-Várj reggelig! Nem lesz baj.- Edward kapott rajta, tolvajnak érzem magam, aki ellopta a segítséget, aztán angolosan távozik.
- Hogyne lenne, azt sem tudom, hogy van Mo. Önző dög vagyok!- midjárt bőgök, mint egy gyerek.
-Jól van, nem bántották. Nem is akarják- ez a kijelentés meglep.
-Honnan tudod?
-Tudom- mondja. Biztos csak kitalálta...
-Nem találtam ki- mosoly kíséri minden szavát- Tudom.
-Persze- hitetlenkedem.Lehet, hogy megették!
-Milyen rémes a fantáziád!-korhol
-Honnan veszed?
-Szerinted?- bök fejemre- Befelé! Holnap megbeszéljük.
-OK- viasszasomfordálok..fel a lépcsőn, jobbra végig a folyosón. Lefekszem újfent. Nem fogok tudni aludni, ez biztos.
Forogni kezd a szoba körülöttem, azt hiszem örökre elvesztem. Ami régi életemet illeti, egy pillanat alatt tűnt el, helyet adva ennek a káosznak.
Nincs visszaút? Csak el kell nyomnom...
Nem tudok maradni. Ki kell jutnom. Haza nem mehetek- a családom érdekében. Itt nem maradhatok- új barátaimat sem sodorhatom bajba.
Nincs más választásom, mint visszamenni a kollégiumba- szembenézni a sorsommal...
Mo- Edward azt mondta, megvan épen egészségesen. Hinnem KELL ebben. Ideje indulni, jobban kell vigyáznom lépteimre.
Oson, oson, oson...szép csendesen, lábujjhegyen araszolok a falhoz lapulva a kijárat felé...
-Azt hittem, ezt már megvitattuk- a hang tulajdonosa rosszallóan nézte hadműveletem, azt hiszem magyarázatot vár..Hát Edward sosem alszik?
Halvány mosoly kísérte minden szavát-Nem tudsz nyugton maradni? Pár óra az egész.
Hogy mondjam el, mit érzek, mikor még magamnak sem tudom rendesen megfogalmazni?
-Kezdhetnéd az elején- szól váratlanul.
-Már megint- mielőtt kimondanám amit gondolok, válaszol...Hogy csinálja? A fejembe lát?
Csibészes mosoly a válasz, karba font kezét elengedi tarkóját simíja, felnéz, aztán rám...ravasz tekintete várja, hogy agyam lassú mozdonyként beinduljon...
-Naneeee!- hogy lehet ez???? Szám tátvamarad a döbbenettől.
- Milyen színre gondolok?- kérdezem: LILA !!!aztán belémnyilall, ez túl egyszerű: írisz teszem hozzá magamban.
-Lila írisz-forgatja szemét, azt sugallva, ez túl egyszerű.
-Te te te te kitaláltad!- hápogom megszemélyesítve egy újabb tollast...
-Hogyan? Mikor? MINDENT?- mondom, közben a fejemben millió kérdéshalmaz, az összes közül a legfontosabb türemkedik elő: Caesarról is tudsz??? A gondolataim...amikor jöttem...Mindent tudsz? Hogy-hogy nem szóltál?
-Nyugi, csak lassan- mondja, közben szépen visszaterel a szobába.
-Mennyit tudsz? -kérdezem gyanakodva- Caesar jár a fejemben folyamatosan. Szívem erősített a tempón.
-Mindent- nem látszott rajta, hogy kiborulna a titkomtól.
Ebben a pillanatban értettem meg, pontosan mit is érezhetett Caesar , amikor járkálni kezdett anno a kollégiumi szobámban. Én sem tudtam egyhelyben maradni. Arra gondoltam, vajon a többiek tudják már? Elmondta nekik? Vagy tervezi megtenni?
-Igen és nem- jött a válasz.
- Mi igen és mi nem?- értetlenkedtem.
-Tudjuk, és nem te vagy az oka. Már azelőtt tudtuk, mielőtt találkoztatok.
Le kellett ülnöm. Behunytam a szemem, és csak az járt a fejemben, hogy mi a fene folyik itt? Farkasemberek, Vámpírok, madarak-itt elfintorodtam- és Gondolatolvasók. Mi jöhet még?? Hogy lehet, hogy Cullenék még életben vannak? És miért nem mondták el a világnak, amit megtudtak, hogy mi ez a hely.
-Tudunk vigyázni magunkra, hidd el- titokzatoskodott. Nem vontam kétségbe szavait, hiszen még itt vannak- és mindenkinek jobb, ha a titok titok marad- az ajtó mellett maradt, bízva álmosságomban....bejött, szemeim nem tudnak nyitva maradni, bárhogy szeretném..
-Jó éjszakát- suttogó lett hangja, távoli
-Várj- akarom mondani de csak halk hümmögésre futja.....
2009. április 27., hétfő
2009. április 20., hétfő
014.
Az egyetlen nyitva lévő kisvendéglőbe jöttünk. Rajtunk kívül már csak egy asztalnál ülnek. Rendelünk. Edward csak vizet kér, én meg áhított szendvicsemet.
Na ez tényleg óriási:P! Birkóznom kell rendesen. Mámorítóan finom, forró, tökéletes arányban találkozik minden.
Ahogy küzdök hamburgeremmel, a mindig komoly Edward mosolyogva figyel. Tudom, az egészséges életmódba nem illeszthető élvezet, de nem tudok ellenállni, az ízek vonzásában élek. Igyekszem illedelmesen enni, de ez a 'burger majdnem akkora, mint a fejem.
Vacsorám végeztével a kocsihoz menet eszembe ötlik, hogy tulajdonképpen haza is mehetnék, hiszen úgy tűnik Caesar nem akar kapcsolatba lépni velem, Cullenék pedig szóltak volna, ha nem így van. Az lesz a legjobb, ha megköszönöm a segítséget, összeszedem a holmimat és visszamegyek a kollégiumba.
Mintha előbb értünk volna haza, mint ahogy jöttünk...
-Megjöttetek?- kérdez üdvözlésképp Esme, amint belépünk az ajtón.
Férje átkarolva őt, hozzám fordul:
-Beszélhetünk?
-Persze- mondom, jóllakott gyomromba, mintha behúztak volna egyet.
A nappaliban kedvencé vált kanapémon helyezkedem el, szemben velem Dr Cullen és párja foglal helyet, mellém ül Alice, Edward az ablaknál áll.
-Szeretném, ha tudnád, hogy itt biztonságban vagy. Ha elmesélnéd pontosan, hogy mi történt veled az erdőben, talán tudunk segíteni. Attól semmiképp sem kell tartanod, hogy nálunk bántódásod esik. Az nyilvánvaló, hogy bajban vagy- kezdi dr Cullen óvatosan, válogatva szavait.
-Mondd el, ami itt elhangzik köztünk marad- biztat Alice.
Az erdő mintha most is figyelne; ahogy a süvítő szél a fákat siratja, fekete árnyak játszák újra a kint történteket. Az átalakulás, a félelmem, érzem, hogy megdermedek. Próbálom összeszedni magam, hogy elmondhassam. Szeretnék beszélni, de nem jön ki hang a torkomon. Aztán lelkem mélyéről felszakad rekedten:
-Farkasember- csak ennyi. Riadtan nézek fel, és várom, hogy nevessenek, vagy bolondnak tartva elborzadjanak.
Ehelyett komolyan figyelnek. Semmi jelét nem látom meglepődésnek. Csak nem tudják? Végülis itt élnek a rengeteg mellett- szinte benne. Tudják, hogy miféle szörnyeteg van kinn?
-Igen- kijelentés és biztatás egyszerre dr Cullentől. Várja, hogy folytassam.
Körbenézek, majd tekintetem visszatér hozzá, a szemébe nézek, hogy lássam reakcióját.
-Egy Makya nevű indián jött oda hozzám, amikor elindultam ide. Azt mondta megöl. Azt mondta megöl ő, vagy más, ha az erdőben talál. És farkas lett, és én nagyon...-elcsuklik a hangom, arcom ég, hiába akarom folytatni, kibuggyannak könnyeim, de el kell mondanom, mert ha most nem..mély levegőt veszek- azt mondta, hogy én annak a leszármazottja vagyok, aki miatt kiirtották az őféléket. Azt mondta, és és...-most mi legyen? Elmondjam, hogy átváltoztam?
- ... hogy én..Sanuye ezt mondta rám- várok.
Összenéznek. Kivéve Carlislet. Ő rám néz, mint eddig. Együttérzően...lehet, hogy épp azon gondolkodik, hogy milyen nyugtatóra lesz szükségem?
-Szóval visszajött- töpreng. Ezek szerint tud róla! Tud a farkasemberről!- Makya Nova, a Quileuték vezetője, és felesége elhagyta ezt a helyet-magyarázza- Az, hogy pont az elmúlt éjjel jelent meg, és épp veled találkozott, nem lehet véletlen. Mint az sem, hogy életben hagyott- tekintete újra szemembe fúródik
-És kik azok a Sanuyék?- kérdezem, kezdek zavarba jönni, minden szempár rám szegeződik, mintha egy múzeumi tárlat újdonsága lennék.
-Egy másik törzs, akik a sólymoktól származtatták magukat. Több száz éve teljesen eltűntek, nem is sejtettem, hogy fennmaradt leszármazottjuk.
-Azt mondta, a szagom elárult- nem lehettem ennyire büdös...
-A véred szagát az ilyen lények képesek többszáz méterről megérezni.
-Ilyen lények? Ezek szerint többen is vannak??-segítség!
-Egy páran- jött a válasz
-Tudsz valamit családod eredetéről?-kérdezi a váratlanul belépő Emmet.
-Semmi különös, átlagos élet, kevés rokonom van, mindössze öten vagyunk vér a vérből- (hű milyen misztikusra sikerült mondat:P) keresek egy emléket, hátha...de nincs- lehet, hogy tévedett- vetem fel- mi van, ha csak emlékezteti az én vérem valamire- mire ezt kimondom, tudom, hogy hazugság, hiszen átalakultam valamiféle madárrá. Elborzadok. Még a gondolatát is utálom. Utálom.
Fürkésző tekintet, ezúttal Edwardtól.
-A farkasok nem szoktak tévedni- mondja.
-És a múltkori zöld fény is ott van!-kontrázik Alice.
Én voltam...Meg kell osztanom valakivel, különben megőrülök. Nincs is elég erőm most visszatartani titkom... De hogy kezdjek hozzá?
-Azt hiszem, tényleg van benne valami. Amikor rámtámadt, éreztem, hogy valami velem is történik. A következő pillanatban pedig egy fa tetején találtam magam- a tollasodást, ha lehet, kihagyom a történetből, vérciki...
Edward elfolyt egy mosolyt. Gondolhattam volna, hogy totál bolondnak tartanak.
De többiek meglepettek, kivéve dr Cullent.
-Sejtettem- mondja végül Carlisle-Mióta változol át?-kérdezi úgy, mintha arról érdeklődne, hogy mikor mentem először fodrászhoz.
-Amikor megtámadtak a farkasok, és Caesar meg az Ön családja segített- Caesar......merre jársz most?
-Volt valami furcsa, mielőtt ez történt?
-Semmi, csak amikor megtámadtak minket Moval, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, feljutni egy fára. És tegnap is ezt gondoltam- tényleg, eddig nem is figyeltem.
-Ezek szerint, ha nagyon fontos, tudod irányítani, igaz?
-Na azt azért nem mondanám, mert mikor Makya átváltozott, én felkerültem a fára, de aztán....-aztán megláttam mivé lettem, és csak azt tudtam, hogy ez nem lehet NEM NEM NEM! És visszaváltoztam...
-Aztán?-zökkentett vissza merengésemből dr Cullen.
-Azt hiszem, mégis tudom irányítani.
-Akkor erősebb vagy, mint gondolnád- halvány mosolyként érkezett a biztatás Carlisletól.
-Szóval van egy sólymunk-az ajtón épp belépő Emmet kaján vigyora lefegyasztotta apró derűmet
Köszönöm, ez jól esett...gondolataim visszavándorolnak Caesarra...ha tudom irányítani saját magam változását, akkor talán még van remény...nem jön ki rajtam, ha nem akarom, tehát elfelejthetem a genetikai defektet...bár még mindig csak én vagyok....
-Caesarról nem tudnak valamit?- próbálok természetes érdeklődő arcot vágni, de gyanítom, inkább kétségbeesettre sikerül.
-Leutazott Mexikóba egy időre- Esme olyan halkan mondja, hogy alig hallom, de kiveszem belőle, hogy az egy időre pont annyit jelent, amíg én itt vagyok.
Nincs mit tenni. Hagytam elmenni. Az én hibám. De mit is képzeltem, mi lesz? Főleg így... Nem is akart engem sosem. Elegem van magamból, jobb, ha mostmár megyek.
-Köszönök mindent. És elnézést a zavarásért! -állok fel- Hálás vagyok a segítségért. Remélem, egyszer viszonozhatom!-mondom Esmének, Carlislenak, a többieknek- Mostmár tudom, hogy biztonságban vagyok, többszörösen is- először rájuk, új barátaimra, aztán magamra gondolok.
-Jó ötlet?-kérdez Alice nyomatékosan, inkább magát, mint engem.
-Persze-mondom-Morris is már több mint 24 órája van az ikreknél, ideje elhoznom.
-Ikrek?-ráncolja homlokát dr Cullen
-Igen, a kollégiumból. Gabriel és Brian Dolph. Talán ismeri őket?
-Tényleg jobb lenne, ha nálunk maradnál még, legalább ma éjjel- mondja Carlisle Alicet figyelve,aki bár lelkesen bólogat, tekintete még mindig réveteg.
-De miért?- ha nem megyek az erdőbe, nincs gond.
-Tudod, ki az a két fiú?- kérdezi a dr komolyan.
-Ők lettek volna a fogadócsaládom- meglep,hogy így reagál rájuk-ha a nagymamájuk ....-de itt elhallgatok, Gabe a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek, hogy a nagyijuk nem eltűnt, hanem elutazott.
-Gondolom, kitaláltad- fordul hozzám. Nem értem, mit találtam ki?-Susan Nova, Makya Nova felesége.
-Tessék?- visszaülök a kanapéra....
Na ez tényleg óriási:P! Birkóznom kell rendesen. Mámorítóan finom, forró, tökéletes arányban találkozik minden.
Ahogy küzdök hamburgeremmel, a mindig komoly Edward mosolyogva figyel. Tudom, az egészséges életmódba nem illeszthető élvezet, de nem tudok ellenállni, az ízek vonzásában élek. Igyekszem illedelmesen enni, de ez a 'burger majdnem akkora, mint a fejem.
Vacsorám végeztével a kocsihoz menet eszembe ötlik, hogy tulajdonképpen haza is mehetnék, hiszen úgy tűnik Caesar nem akar kapcsolatba lépni velem, Cullenék pedig szóltak volna, ha nem így van. Az lesz a legjobb, ha megköszönöm a segítséget, összeszedem a holmimat és visszamegyek a kollégiumba.
Mintha előbb értünk volna haza, mint ahogy jöttünk...
-Megjöttetek?- kérdez üdvözlésképp Esme, amint belépünk az ajtón.
Férje átkarolva őt, hozzám fordul:
-Beszélhetünk?
-Persze- mondom, jóllakott gyomromba, mintha behúztak volna egyet.
A nappaliban kedvencé vált kanapémon helyezkedem el, szemben velem Dr Cullen és párja foglal helyet, mellém ül Alice, Edward az ablaknál áll.
-Szeretném, ha tudnád, hogy itt biztonságban vagy. Ha elmesélnéd pontosan, hogy mi történt veled az erdőben, talán tudunk segíteni. Attól semmiképp sem kell tartanod, hogy nálunk bántódásod esik. Az nyilvánvaló, hogy bajban vagy- kezdi dr Cullen óvatosan, válogatva szavait.
-Mondd el, ami itt elhangzik köztünk marad- biztat Alice.
Az erdő mintha most is figyelne; ahogy a süvítő szél a fákat siratja, fekete árnyak játszák újra a kint történteket. Az átalakulás, a félelmem, érzem, hogy megdermedek. Próbálom összeszedni magam, hogy elmondhassam. Szeretnék beszélni, de nem jön ki hang a torkomon. Aztán lelkem mélyéről felszakad rekedten:
-Farkasember- csak ennyi. Riadtan nézek fel, és várom, hogy nevessenek, vagy bolondnak tartva elborzadjanak.
Ehelyett komolyan figyelnek. Semmi jelét nem látom meglepődésnek. Csak nem tudják? Végülis itt élnek a rengeteg mellett- szinte benne. Tudják, hogy miféle szörnyeteg van kinn?
-Igen- kijelentés és biztatás egyszerre dr Cullentől. Várja, hogy folytassam.
Körbenézek, majd tekintetem visszatér hozzá, a szemébe nézek, hogy lássam reakcióját.
-Egy Makya nevű indián jött oda hozzám, amikor elindultam ide. Azt mondta megöl. Azt mondta megöl ő, vagy más, ha az erdőben talál. És farkas lett, és én nagyon...-elcsuklik a hangom, arcom ég, hiába akarom folytatni, kibuggyannak könnyeim, de el kell mondanom, mert ha most nem..mély levegőt veszek- azt mondta, hogy én annak a leszármazottja vagyok, aki miatt kiirtották az őféléket. Azt mondta, és és...-most mi legyen? Elmondjam, hogy átváltoztam?
- ... hogy én..Sanuye ezt mondta rám- várok.
Összenéznek. Kivéve Carlislet. Ő rám néz, mint eddig. Együttérzően...lehet, hogy épp azon gondolkodik, hogy milyen nyugtatóra lesz szükségem?
-Szóval visszajött- töpreng. Ezek szerint tud róla! Tud a farkasemberről!- Makya Nova, a Quileuték vezetője, és felesége elhagyta ezt a helyet-magyarázza- Az, hogy pont az elmúlt éjjel jelent meg, és épp veled találkozott, nem lehet véletlen. Mint az sem, hogy életben hagyott- tekintete újra szemembe fúródik
-És kik azok a Sanuyék?- kérdezem, kezdek zavarba jönni, minden szempár rám szegeződik, mintha egy múzeumi tárlat újdonsága lennék.
-Egy másik törzs, akik a sólymoktól származtatták magukat. Több száz éve teljesen eltűntek, nem is sejtettem, hogy fennmaradt leszármazottjuk.
-Azt mondta, a szagom elárult- nem lehettem ennyire büdös...
-A véred szagát az ilyen lények képesek többszáz méterről megérezni.
-Ilyen lények? Ezek szerint többen is vannak??-segítség!
-Egy páran- jött a válasz
-Tudsz valamit családod eredetéről?-kérdezi a váratlanul belépő Emmet.
-Semmi különös, átlagos élet, kevés rokonom van, mindössze öten vagyunk vér a vérből- (hű milyen misztikusra sikerült mondat:P) keresek egy emléket, hátha...de nincs- lehet, hogy tévedett- vetem fel- mi van, ha csak emlékezteti az én vérem valamire- mire ezt kimondom, tudom, hogy hazugság, hiszen átalakultam valamiféle madárrá. Elborzadok. Még a gondolatát is utálom. Utálom.
Fürkésző tekintet, ezúttal Edwardtól.
-A farkasok nem szoktak tévedni- mondja.
-És a múltkori zöld fény is ott van!-kontrázik Alice.
Én voltam...Meg kell osztanom valakivel, különben megőrülök. Nincs is elég erőm most visszatartani titkom... De hogy kezdjek hozzá?
-Azt hiszem, tényleg van benne valami. Amikor rámtámadt, éreztem, hogy valami velem is történik. A következő pillanatban pedig egy fa tetején találtam magam- a tollasodást, ha lehet, kihagyom a történetből, vérciki...
Edward elfolyt egy mosolyt. Gondolhattam volna, hogy totál bolondnak tartanak.
De többiek meglepettek, kivéve dr Cullent.
-Sejtettem- mondja végül Carlisle-Mióta változol át?-kérdezi úgy, mintha arról érdeklődne, hogy mikor mentem először fodrászhoz.
-Amikor megtámadtak a farkasok, és Caesar meg az Ön családja segített- Caesar......merre jársz most?
-Volt valami furcsa, mielőtt ez történt?
-Semmi, csak amikor megtámadtak minket Moval, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, feljutni egy fára. És tegnap is ezt gondoltam- tényleg, eddig nem is figyeltem.
-Ezek szerint, ha nagyon fontos, tudod irányítani, igaz?
-Na azt azért nem mondanám, mert mikor Makya átváltozott, én felkerültem a fára, de aztán....-aztán megláttam mivé lettem, és csak azt tudtam, hogy ez nem lehet NEM NEM NEM! És visszaváltoztam...
-Aztán?-zökkentett vissza merengésemből dr Cullen.
-Azt hiszem, mégis tudom irányítani.
-Akkor erősebb vagy, mint gondolnád- halvány mosolyként érkezett a biztatás Carlisletól.
-Szóval van egy sólymunk-az ajtón épp belépő Emmet kaján vigyora lefegyasztotta apró derűmet
Köszönöm, ez jól esett...gondolataim visszavándorolnak Caesarra...ha tudom irányítani saját magam változását, akkor talán még van remény...nem jön ki rajtam, ha nem akarom, tehát elfelejthetem a genetikai defektet...bár még mindig csak én vagyok....
-Caesarról nem tudnak valamit?- próbálok természetes érdeklődő arcot vágni, de gyanítom, inkább kétségbeesettre sikerül.
-Leutazott Mexikóba egy időre- Esme olyan halkan mondja, hogy alig hallom, de kiveszem belőle, hogy az egy időre pont annyit jelent, amíg én itt vagyok.
Nincs mit tenni. Hagytam elmenni. Az én hibám. De mit is képzeltem, mi lesz? Főleg így... Nem is akart engem sosem. Elegem van magamból, jobb, ha mostmár megyek.
-Köszönök mindent. És elnézést a zavarásért! -állok fel- Hálás vagyok a segítségért. Remélem, egyszer viszonozhatom!-mondom Esmének, Carlislenak, a többieknek- Mostmár tudom, hogy biztonságban vagyok, többszörösen is- először rájuk, új barátaimra, aztán magamra gondolok.
-Jó ötlet?-kérdez Alice nyomatékosan, inkább magát, mint engem.
-Persze-mondom-Morris is már több mint 24 órája van az ikreknél, ideje elhoznom.
-Ikrek?-ráncolja homlokát dr Cullen
-Igen, a kollégiumból. Gabriel és Brian Dolph. Talán ismeri őket?
-Tényleg jobb lenne, ha nálunk maradnál még, legalább ma éjjel- mondja Carlisle Alicet figyelve,aki bár lelkesen bólogat, tekintete még mindig réveteg.
-De miért?- ha nem megyek az erdőbe, nincs gond.
-Tudod, ki az a két fiú?- kérdezi a dr komolyan.
-Ők lettek volna a fogadócsaládom- meglep,hogy így reagál rájuk-ha a nagymamájuk ....-de itt elhallgatok, Gabe a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek, hogy a nagyijuk nem eltűnt, hanem elutazott.
-Gondolom, kitaláltad- fordul hozzám. Nem értem, mit találtam ki?-Susan Nova, Makya Nova felesége.
-Tessék?- visszaülök a kanapéra....
2009. április 17., péntek
013.
Nem tudom, hány órát töltöttem így magamba roskadva, gondolataim nem csitulnak. Kavarog bennem az átváltozás, a szerelem olthatatlan szomja, és az a gyűlölet, ami Makyából jött felém. Felkelek. Most érzem csak mennyire hideg van. Merre menjek? Van-e ezek után értelme Caesart megkeresni? És ha visszamegyek, jobb lesz-e valami?
Nem tudok visszafordulni. Meglátjuk, mi lesz. Az út további részét bicegve teszem meg, a jobb bokám megbicsaklott...
A nap felkelt, mire elértem a házat. Félő, hogy már nincs itthon senki. Téves feltevés. A család, Esme, Carlisle, és az összes nevelt gyerek kinn vár, Alice a legközelebb. Legalábbis így tűnik. Nem tudom, mit csinálnak pontosan, de hirtelen hálás vagyok, hogy ismerős arcokat látok, ami most a biztonságot jelenti számomra.
Esme idesiet, aggodalmas tekintetéből sejtem, nem festek valami fényesen.
-Mi történt veled?-kérdezi.
-Az erdőn át jöttem, és nem egyszerű az út erre- miközben ezt mondom(azt, ami a legközelebb áll az igazsághoz) bevillannak a farkasemberrel való találkozásom óráknak tűnő percei. Önkéntelenül is Edwardra pillantok, engem figyel, áthatóbban, mint a többiek. Megborzongok. Elkapja tekintetét, odasúg valamit fivéreinek. Minden másodpercek alatt zajlik.
-Gyere be, megnézem a lábad-fordul hozzám egy orvos bizalmával Dr. Cullen.
-Miért jöttél?- kérdi Edward odasodródva mellém, érdeklődése könnyednek tűnik, csak a tekintete sejtet többet.
Miért is? Gondolataim sűrűsödnek. Vívódásom kiülhet arcomra, mert vállamra teszi hideg kezét.
-Nyugodtan mondd el! Nem azért vágtál át annyi akadályon..-biztat. Szeme barátságos, hangja bársonyos....
Nekibátorodom.
-Caesar elment. Miattam- szűrtem a szavakat. Elárulta magát, de ezt hogy mondhatnám el?
- Nem miattad. Túl önző -Edward úgy mondja ezt, mintha tudná mi történt. Próbálom kiolvasni szeméből, hogy igazam van-e. Talán beszéltek? Tudja ki is Ő? Vagy, hogy ki vagyok én? Hiszen még magam sem tudom, ki is vagyok valójában....
Miközben figyelem, érzem, hogy szemeimre ólomsúlyként száll kimerültségem. Annyira jó itt, meleg és puhaság mindenütt...Csak egy percre behunyom szemem. Csak egy kicsit pihenek...mindjárt felébredek, máris...
Átváltozom. Repülök a felhők felett, gyorsan, mint az engem átható fény.....villanás....sötétség....
Fáradtabban ébredek, mint ahogy elaludtam.
ELALUDTAM!
A szemem még csukva, de érzem a fejem lebicsakló súlyát. Felemelem. Miért olyan nehéz? Homályos a kép. Sötét van. Puha takaró ölel körbe. Sóhajtok. Eszembe jut, hol vagyok, és ami történt. Becsukom szemem, próbálok gyorsan visszaaludni, hogy megszabaduljak rámszakadt gondjaimtól.
-Felébredtél?- előzi meg Alice tervem beteljesülését.
-Majdnem- szeretnék időt nyerni, de nem veszi ki szavamból szándékom.
-Fáj még a lábad?- vizsgálgat érdeklődően.
-Jobb már, köszi- mozdítom meg, elfojtok egy szisszenést.
-Voltatok suliban?- terelem a témát. Bármi érdekes most. 'Ne hozd szóba a történteket, csak azt ne! Suli- témánk az iskola.' szugerálom őt és magamat egyaránt.
-Igen, bementünk pár órára, de semmi különös. Ami engem illet, sokkal jobban érdekel
-Alice, egy pillanatra- Edward ment ki a pácból
Megint magam vagyok. Puha kanapé, szeretem a nappalit...Szóval nem volt semmi...hogy-hogy nem kerestek? Minden erőmre szükség van, hogy ne kússzanak vissza elmémbe a közeli emlékek. Nagyon nehéz. 'Koncentrálj! Dupla Whopper sajttal! Igen! Kaja. Gondoljunk az ételre!' Most érzem csak, hogy tudnék enni. De hol a táskám? Volt benne szendó meg alma...
-Gyere, menjünk el kajálni valahova!- Edward:) hálás kutyaszemeim csak annyit mutatnak:
OK!
Miközben száguldunk célunk felé, csak ezt a gondolatot erőltetem: 'kaja kaja kaja!' Egész jó!
- Mit ennél szívesen?- kérdezi hirtelen
-Hamburgert!- vágom rá a kelleténél kicsit lelkesebben...
Nem tudok visszafordulni. Meglátjuk, mi lesz. Az út további részét bicegve teszem meg, a jobb bokám megbicsaklott...
A nap felkelt, mire elértem a házat. Félő, hogy már nincs itthon senki. Téves feltevés. A család, Esme, Carlisle, és az összes nevelt gyerek kinn vár, Alice a legközelebb. Legalábbis így tűnik. Nem tudom, mit csinálnak pontosan, de hirtelen hálás vagyok, hogy ismerős arcokat látok, ami most a biztonságot jelenti számomra.
Esme idesiet, aggodalmas tekintetéből sejtem, nem festek valami fényesen.
-Mi történt veled?-kérdezi.
-Az erdőn át jöttem, és nem egyszerű az út erre- miközben ezt mondom(azt, ami a legközelebb áll az igazsághoz) bevillannak a farkasemberrel való találkozásom óráknak tűnő percei. Önkéntelenül is Edwardra pillantok, engem figyel, áthatóbban, mint a többiek. Megborzongok. Elkapja tekintetét, odasúg valamit fivéreinek. Minden másodpercek alatt zajlik.
-Gyere be, megnézem a lábad-fordul hozzám egy orvos bizalmával Dr. Cullen.
-Miért jöttél?- kérdi Edward odasodródva mellém, érdeklődése könnyednek tűnik, csak a tekintete sejtet többet.
Miért is? Gondolataim sűrűsödnek. Vívódásom kiülhet arcomra, mert vállamra teszi hideg kezét.
-Nyugodtan mondd el! Nem azért vágtál át annyi akadályon..-biztat. Szeme barátságos, hangja bársonyos....
Nekibátorodom.
-Caesar elment. Miattam- szűrtem a szavakat. Elárulta magát, de ezt hogy mondhatnám el?
- Nem miattad. Túl önző -Edward úgy mondja ezt, mintha tudná mi történt. Próbálom kiolvasni szeméből, hogy igazam van-e. Talán beszéltek? Tudja ki is Ő? Vagy, hogy ki vagyok én? Hiszen még magam sem tudom, ki is vagyok valójában....
Miközben figyelem, érzem, hogy szemeimre ólomsúlyként száll kimerültségem. Annyira jó itt, meleg és puhaság mindenütt...Csak egy percre behunyom szemem. Csak egy kicsit pihenek...mindjárt felébredek, máris...
Átváltozom. Repülök a felhők felett, gyorsan, mint az engem átható fény.....villanás....sötétség....
Fáradtabban ébredek, mint ahogy elaludtam.
ELALUDTAM!
A szemem még csukva, de érzem a fejem lebicsakló súlyát. Felemelem. Miért olyan nehéz? Homályos a kép. Sötét van. Puha takaró ölel körbe. Sóhajtok. Eszembe jut, hol vagyok, és ami történt. Becsukom szemem, próbálok gyorsan visszaaludni, hogy megszabaduljak rámszakadt gondjaimtól.
-Felébredtél?- előzi meg Alice tervem beteljesülését.
-Majdnem- szeretnék időt nyerni, de nem veszi ki szavamból szándékom.
-Fáj még a lábad?- vizsgálgat érdeklődően.
-Jobb már, köszi- mozdítom meg, elfojtok egy szisszenést.
-Voltatok suliban?- terelem a témát. Bármi érdekes most. 'Ne hozd szóba a történteket, csak azt ne! Suli- témánk az iskola.' szugerálom őt és magamat egyaránt.
-Igen, bementünk pár órára, de semmi különös. Ami engem illet, sokkal jobban érdekel
-Alice, egy pillanatra- Edward ment ki a pácból
Megint magam vagyok. Puha kanapé, szeretem a nappalit...Szóval nem volt semmi...hogy-hogy nem kerestek? Minden erőmre szükség van, hogy ne kússzanak vissza elmémbe a közeli emlékek. Nagyon nehéz. 'Koncentrálj! Dupla Whopper sajttal! Igen! Kaja. Gondoljunk az ételre!' Most érzem csak, hogy tudnék enni. De hol a táskám? Volt benne szendó meg alma...
-Gyere, menjünk el kajálni valahova!- Edward:) hálás kutyaszemeim csak annyit mutatnak:
OK!
Miközben száguldunk célunk felé, csak ezt a gondolatot erőltetem: 'kaja kaja kaja!' Egész jó!
- Mit ennél szívesen?- kérdezi hirtelen
-Hamburgert!- vágom rá a kelleténél kicsit lelkesebben...
2009. április 14., kedd
012
Szívem kiugrik a helyéről, ha így folytatom. Markolom a zsebembe csúsztatott ollót, gyorsítok a tempón. Nem szeretem éjjel az erdőt, a frászt hozza rám...
'Gondolj a célodra. El kell érni a házig, gondold azt, hogy már benn is vagy a házban' mondom magamnak. A sötétben egy ember alakja rajzolódik előttem...bizos csak fatörzs. De a fatörzs nem szokott mozogni.
'Van egy nagy ollóm' gondolataim megindulnak 'mi van, ha gyilkos, ki más mászkálna ilyenkor erre?' Visszafordulni késő, igyekszem kikerülni, óvatosan irányt váltok. Egyenesen felém tart. Miközben keresem a menekülési lehetőségét, egyre hatalmasabb az alak, tuti, hogy férfi, egy óriási pasas. Megállok, ő is tőlem kb. 4 méterre. Így állunk egy darabig, én már izzadok, dobogóm kalimpál, ollón szorul kezem.
Szívem különös ritmusba kezd- hát ilyen a pánikroham?- egyre erőteljesebb, csak hallgatom, tenyerem, mellkasom forrósodik, izmaim megfeszülnek. Világosodik körülöttem, mintha a hátam mögött fölkapcsoltak volna egy reflektort. Én világítok. Nincs más a közelünkben. A férfi, amint megpillantottam a hirtelen támadt fényben, őslakos lehet, kb. 40-50 évesnek saccolom. Tekintete sötét, félelmet nem ismerő. De mi történik velem? Ő nem lepődik meg, csak figyel komoly fejjel. Fényem nőttön nő, úgy érzem, mintha egy forró vizes palack belsejébe kerültem volna, mintha minden sejtemet külön érezném. Az előbbi zöldes szín fehérré fakul, én pedig egyre könnyedebb vagyok, eltűnik gravitációm, felkap a szél, és egyre feljebb röpít...ez ez NEKEM TÉRISZONYOM VAN!!! Le akarok menni, lefelé lefelé- kalimpálok- lassan lefelé jutok, egy fa ágába kapaszkodva próbálom lefelé préselni testem, egyik pillanatról a másikra földre esem. Pont oda, ahonnan fölemelkedtem.
Húúúú mi volt ez? Tök paranormális:O!!!
El is felejtettem, hogy más is van itt rajtam kívül. Most mi lesz?
A férfin nem tapasztalok érzelmi reakciót. Megvárta, amíg újra figyelembe veszem jelenlétét.
-Makya vagyok- szólal meg mély, éles hangon- mit keresel itt?!
-A nevem Villő- mondom lefagyva, ki ez? Mit akar?- és át kell jutnom az erdőn.
-A tiltás ellenére?!- mosolyodik el olyan Piroska kontra farkas stílusban, kivillantva ijesztő szemfogait...
- Nem tudok semmiféle tiltásról. De persze elmegyek - mentegetőzöm. Talán most megmenekülhetek.
-A SANUYÉK nem léphetnek földünkre, ha megteszik, meghalnak - mondja komolyan.
Komolyan?????
- Én biztos nem vagyok Sanuyék!- még csak 1 hónapja vagyok ezen a kontinensen, szóval nem az vagyok akinek gondol- mondom sietve, ez egy őrült indián, ki tudja mit jelent a sanuyék, lehet, hogy csak nőt, akkor végem is van!
-SANUYE- javít ki dühösen- több mint 300 éve láttam az utolsót, de a szagod elárult.
- Aha- más nem jut eszembe...most mi lesz, nem látta, hogy világítok, mint égő a ceruzaelemtől? Hova kerültem?
-Nem tudom, miről beszél-nyögöm végül.
-Nem tudod-néz a szemembe olyan perzselő gyűlölettel, amilyenhez eddig nem volt szerencsém-Tényleg nem tudod!! -na azt hiszem még inkább felbosszantottam- Az én ősöm a tied testvére. 9000 éve érkeztek erre a helyre. A sólymok voltak a szem, a farkasok az erő, kiváló szövetségben éltünk. Egészen addig, míg az új földbirtoklók meg nem érkeztek. A sólymok egyike, törvényeink ellenére barátságot kötött velük, és megházasodott egy fehér lányával, aki bosszút állva később csatlósaival lemészárolta családjkainkat, üldözőből üldözötté téve minket- itt megbicsaklott a hangja, egy pillanatra elhallgatott, majd erőltetett nyugalommal folytatta- Sanuye és az ő vére nem teheti be a lábát megmaradt területeinkre. Ez az erdő a te halálodat kívánja!!- vicsorogni kezdett, szélvihar támadt körülötte, karja, lábai megnyúltak, szőrtenger borítja már arcát is, ami egyre állatiasabb. Egy hatalmas farkas nőtt ki ott, ahol ez előbb egy dühödt ember állt. Megdöbbenni sincs időm, mert érzem újra a különös dobpergésre emlékeztető ritmust szívemben. Fény járja át testem, minden porcikám világít, érzem, könnyebb lettem, és szinte zuhanok felfelé...felkerülök egy fa tetejére...na azt nem tudom, hogyan, de legalább biztonságban vagyok...
Nem tudom mi ez, talán valamiféle belső önvédelem. Ki az a Sanuye? Miért nem tudok róla semmit, ha állítólag rokonom? Igaz családunk nagyon apró, anya meg én vagyunk csak, és az unokatestvéreim, keresztanyámmal....na jó térjünk vissza a jelenbe! Hajlamos vagyok kikapcsolni stresszhelyzetben, és mi ez, ha nem egy véresen komoly helyzet?? Vámpírok, farkassá változó emberek és repülő én! Ez egy napon...álmodom csak! ' ÉBREDJ, ÉBREDJ, ÉBREDJ!!!' Csipkedem a ...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a szárnyamat a csőrömmel...OK ez tuti álom, NEKEM NEM TOLLAS A HÁTAM!!!!! NEM, NEM ÉS NEM!
Reccs- mondja az a vékony ág, amin gubbasztok, hirtelen visszanyert súlyom alatt- csúszok lefelé, kapaszkodóim kisebzik kezem, végül elengedem.....esem...a fa tövében fekszem. Moccanni sem bírok.
Leendő gyilkosom fölém magasodik.
- Rendben, de legyen gyors!- szemem összeszorítom, és felkészülök....várok.....de nem történik semmi, hideg leheletét érzem arcomon....kinyitom egyik szemem...aztán a másikat is…felnézek. A fölöttem álló lény szemembe néz. Láthatóan valami foglyul ejtette gondolatait. Felegyenesedik, és lassan visszanyeri emberi alakját.
- Most menj- miközben ezt mondja, nem néz rám- nem öllek meg- egyenlőre- de most tudod, hogy bármikor megtehetem én, vagy bármelyikünk- amilyen váratlanul feltűnt, úgy most eltűnt, itt hagyva fenyegető ígéretét. A fejem bucira telt a történtekkel.
Pirkad, és én itt ülök egy fa tövében. Nincs erőm továbbállni. Sem visszamenni...
'Gondolj a célodra. El kell érni a házig, gondold azt, hogy már benn is vagy a házban' mondom magamnak. A sötétben egy ember alakja rajzolódik előttem...bizos csak fatörzs. De a fatörzs nem szokott mozogni.
'Van egy nagy ollóm' gondolataim megindulnak 'mi van, ha gyilkos, ki más mászkálna ilyenkor erre?' Visszafordulni késő, igyekszem kikerülni, óvatosan irányt váltok. Egyenesen felém tart. Miközben keresem a menekülési lehetőségét, egyre hatalmasabb az alak, tuti, hogy férfi, egy óriási pasas. Megállok, ő is tőlem kb. 4 méterre. Így állunk egy darabig, én már izzadok, dobogóm kalimpál, ollón szorul kezem.
Szívem különös ritmusba kezd- hát ilyen a pánikroham?- egyre erőteljesebb, csak hallgatom, tenyerem, mellkasom forrósodik, izmaim megfeszülnek. Világosodik körülöttem, mintha a hátam mögött fölkapcsoltak volna egy reflektort. Én világítok. Nincs más a közelünkben. A férfi, amint megpillantottam a hirtelen támadt fényben, őslakos lehet, kb. 40-50 évesnek saccolom. Tekintete sötét, félelmet nem ismerő. De mi történik velem? Ő nem lepődik meg, csak figyel komoly fejjel. Fényem nőttön nő, úgy érzem, mintha egy forró vizes palack belsejébe kerültem volna, mintha minden sejtemet külön érezném. Az előbbi zöldes szín fehérré fakul, én pedig egyre könnyedebb vagyok, eltűnik gravitációm, felkap a szél, és egyre feljebb röpít...ez ez NEKEM TÉRISZONYOM VAN!!! Le akarok menni, lefelé lefelé- kalimpálok- lassan lefelé jutok, egy fa ágába kapaszkodva próbálom lefelé préselni testem, egyik pillanatról a másikra földre esem. Pont oda, ahonnan fölemelkedtem.
Húúúú mi volt ez? Tök paranormális:O!!!
El is felejtettem, hogy más is van itt rajtam kívül. Most mi lesz?
A férfin nem tapasztalok érzelmi reakciót. Megvárta, amíg újra figyelembe veszem jelenlétét.
-Makya vagyok- szólal meg mély, éles hangon- mit keresel itt?!
-A nevem Villő- mondom lefagyva, ki ez? Mit akar?- és át kell jutnom az erdőn.
-A tiltás ellenére?!- mosolyodik el olyan Piroska kontra farkas stílusban, kivillantva ijesztő szemfogait...
- Nem tudok semmiféle tiltásról. De persze elmegyek - mentegetőzöm. Talán most megmenekülhetek.
-A SANUYÉK nem léphetnek földünkre, ha megteszik, meghalnak - mondja komolyan.
Komolyan?????
- Én biztos nem vagyok Sanuyék!- még csak 1 hónapja vagyok ezen a kontinensen, szóval nem az vagyok akinek gondol- mondom sietve, ez egy őrült indián, ki tudja mit jelent a sanuyék, lehet, hogy csak nőt, akkor végem is van!
-SANUYE- javít ki dühösen- több mint 300 éve láttam az utolsót, de a szagod elárult.
- Aha- más nem jut eszembe...most mi lesz, nem látta, hogy világítok, mint égő a ceruzaelemtől? Hova kerültem?
-Nem tudom, miről beszél-nyögöm végül.
-Nem tudod-néz a szemembe olyan perzselő gyűlölettel, amilyenhez eddig nem volt szerencsém-Tényleg nem tudod!! -na azt hiszem még inkább felbosszantottam- Az én ősöm a tied testvére. 9000 éve érkeztek erre a helyre. A sólymok voltak a szem, a farkasok az erő, kiváló szövetségben éltünk. Egészen addig, míg az új földbirtoklók meg nem érkeztek. A sólymok egyike, törvényeink ellenére barátságot kötött velük, és megházasodott egy fehér lányával, aki bosszút állva később csatlósaival lemészárolta családjkainkat, üldözőből üldözötté téve minket- itt megbicsaklott a hangja, egy pillanatra elhallgatott, majd erőltetett nyugalommal folytatta- Sanuye és az ő vére nem teheti be a lábát megmaradt területeinkre. Ez az erdő a te halálodat kívánja!!- vicsorogni kezdett, szélvihar támadt körülötte, karja, lábai megnyúltak, szőrtenger borítja már arcát is, ami egyre állatiasabb. Egy hatalmas farkas nőtt ki ott, ahol ez előbb egy dühödt ember állt. Megdöbbenni sincs időm, mert érzem újra a különös dobpergésre emlékeztető ritmust szívemben. Fény járja át testem, minden porcikám világít, érzem, könnyebb lettem, és szinte zuhanok felfelé...felkerülök egy fa tetejére...na azt nem tudom, hogyan, de legalább biztonságban vagyok...
Nem tudom mi ez, talán valamiféle belső önvédelem. Ki az a Sanuye? Miért nem tudok róla semmit, ha állítólag rokonom? Igaz családunk nagyon apró, anya meg én vagyunk csak, és az unokatestvéreim, keresztanyámmal....na jó térjünk vissza a jelenbe! Hajlamos vagyok kikapcsolni stresszhelyzetben, és mi ez, ha nem egy véresen komoly helyzet?? Vámpírok, farkassá változó emberek és repülő én! Ez egy napon...álmodom csak! ' ÉBREDJ, ÉBREDJ, ÉBREDJ!!!' Csipkedem a ...ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ a szárnyamat a csőrömmel...OK ez tuti álom, NEKEM NEM TOLLAS A HÁTAM!!!!! NEM, NEM ÉS NEM!
Reccs- mondja az a vékony ág, amin gubbasztok, hirtelen visszanyert súlyom alatt- csúszok lefelé, kapaszkodóim kisebzik kezem, végül elengedem.....esem...a fa tövében fekszem. Moccanni sem bírok.
Leendő gyilkosom fölém magasodik.
- Rendben, de legyen gyors!- szemem összeszorítom, és felkészülök....várok.....de nem történik semmi, hideg leheletét érzem arcomon....kinyitom egyik szemem...aztán a másikat is…felnézek. A fölöttem álló lény szemembe néz. Láthatóan valami foglyul ejtette gondolatait. Felegyenesedik, és lassan visszanyeri emberi alakját.
- Most menj- miközben ezt mondja, nem néz rám- nem öllek meg- egyenlőre- de most tudod, hogy bármikor megtehetem én, vagy bármelyikünk- amilyen váratlanul feltűnt, úgy most eltűnt, itt hagyva fenyegető ígéretét. A fejem bucira telt a történtekkel.
Pirkad, és én itt ülök egy fa tövében. Nincs erőm továbbállni. Sem visszamenni...
2009. április 13., hétfő
011.
Nincs jogom azt kérni tőle, amit nem akar. Elengedem csendesen, hangtalan.....
Megyek beszélek valakivel, még a chat is megteszi. Mi ez a sok levél? Elfelejtettem: Sir Mini Morris épp ma 2 éves, otthon van a legjobb barátnőmnél alomtestvére, Sir Mini Cooper, akinek gyorsan én is dobok egy lapot...mit csináljunk ilyen későn? Először is megkapja a heti jutifalat- ját, aztán irány a pálya- sötétben...imádja a focit, ő a 4lábú Beckham.....
Hiába, nem megy. Nem tudom elterelni a figyelmem. Hazamegyünk.
Mo elégedettten nyugtázza, hogy megtartottuk a napját, megy vissza aludni. Nincs mire várni, , bekopogok Gabrielékhez.
-Gabe-kezdem- légyszíves vigyázzatok Morrisra. El kell mennem, és Mot nem vihetem magamal. Ha nem jönnék vissza...szóval számíthatok rátok?-darálom
-Mi történt?- kíváncsisága erősebb lett, mint újkeletű tartózkodása.
-Most nem tudom elmondani, megbízom bennetek-mondom, magamat is meglepve, tényleg, szívem mélyén tudom, hogy az igazat mondtam ki.
-Rendben- szólalt meg váratlanul Brian- siess vissza, addig vigyázunk rá- komolyan, megnyugtatóan mondta, egy fölnőtt magabiztosságával.
Köszönöm- és már rohanok is.
Pakoltam 1 napi kaját, vizet, elemlámpát és a zsebembe egy önvédelmi ollót. Az út túl hosszú. Át kell vágnom az erdőn. Mérlegeltem: vagy a szívem szakad meg bánatában, vagy széttépnek a farkasok. Legalább kiálltam saját érzéseimért, ha meg kell halnom, az a sorsom.
A lámpa fölösleges, olyan pici a fénye, hogy semmivel sem látok többet, mint nélküle.
Úttalan utakon haladok egyre mélyebbre. Cullenék az utolsó reményem. Ha ők nem tudják merre ment, akkor vége. Örökre.....
Valaki követ, hátranézek, senki...de OLYAN érzésem van....
Megyek beszélek valakivel, még a chat is megteszi. Mi ez a sok levél? Elfelejtettem: Sir Mini Morris épp ma 2 éves, otthon van a legjobb barátnőmnél alomtestvére, Sir Mini Cooper, akinek gyorsan én is dobok egy lapot...mit csináljunk ilyen későn? Először is megkapja a heti jutifalat- ját, aztán irány a pálya- sötétben...imádja a focit, ő a 4lábú Beckham.....
Hiába, nem megy. Nem tudom elterelni a figyelmem. Hazamegyünk.
Mo elégedettten nyugtázza, hogy megtartottuk a napját, megy vissza aludni. Nincs mire várni, , bekopogok Gabrielékhez.
-Gabe-kezdem- légyszíves vigyázzatok Morrisra. El kell mennem, és Mot nem vihetem magamal. Ha nem jönnék vissza...szóval számíthatok rátok?-darálom
-Mi történt?- kíváncsisága erősebb lett, mint újkeletű tartózkodása.
-Most nem tudom elmondani, megbízom bennetek-mondom, magamat is meglepve, tényleg, szívem mélyén tudom, hogy az igazat mondtam ki.
-Rendben- szólalt meg váratlanul Brian- siess vissza, addig vigyázunk rá- komolyan, megnyugtatóan mondta, egy fölnőtt magabiztosságával.
Köszönöm- és már rohanok is.
Pakoltam 1 napi kaját, vizet, elemlámpát és a zsebembe egy önvédelmi ollót. Az út túl hosszú. Át kell vágnom az erdőn. Mérlegeltem: vagy a szívem szakad meg bánatában, vagy széttépnek a farkasok. Legalább kiálltam saját érzéseimért, ha meg kell halnom, az a sorsom.
A lámpa fölösleges, olyan pici a fénye, hogy semmivel sem látok többet, mint nélküle.
Úttalan utakon haladok egyre mélyebbre. Cullenék az utolsó reményem. Ha ők nem tudják merre ment, akkor vége. Örökre.....
Valaki követ, hátranézek, senki...de OLYAN érzésem van....
2009. április 11., szombat
010.
Az új első napomon-2 hét elteltével- Caesar vár az ajtóban, együtt indulunk az órákra. Egyész nap mellettem marad, még ebédnél is nekem válogat "egészséges" kajákat, ő maga nem eszik. Nem tudom, hogy hálálhatnám meg neki azt a sok jót, amit értem tett, de mindenképp szeretném meglepni valamivel. Amennyire beszélgetéseinkből kiderült, rajong az ósdi könyvekért. Minél régebbi, annál jobb. Megfogadom, hogy szerzek neki egy különleges példányt. Törődnöm kell a lelkével, hiszen amit az utóbbi időben magából mutatott, az több, mint tökéletes. A legjobb barátomként viselkedett- ellenérzéseit semmibe véve. Mikor beteg voltam, látogatást tett még Isabella, Edward, Jasperék, és Mrs Cullen, aki édességes kosarával belopta magát szívembe. Gabe is kihasználta, hogy Caesar nem tudott egyszerre 2 helyen lenni, és amikor megbizonyosodott róla, hogy nem fogok meghalni, könnyebbülten távozott. Drága Morrisom, az ágy végében őrzött, kivéve a kényszerű pisi szüneteket.
Féltem a mai napot. Nem akarok egyedül maradni...megint..
- Caesar- előzöm meg őt a kettőnk közti csend megtörésében- Nem segítenél délután a tanulásban?-(mondj igent mondj igent!)
- Sok dolgom lesz- válaszolta elkomorodva- be kell pótolnom a kiesett időt.
- Még meg sem köszöntem, amit értem tettél. Hálám örökké üldöz!
- Nincs mit - köszörüli zavartan torkát- bocs, de most mennem kell- és már el is tűnt az 'én Caesarom', újra a régi 'uraság', visszaadta lelkem az örök magánynak. Egy perccel sem töltött velem több időt, mint amennyit szükségesnek ítélt, és bár úgy gondoltam, nem szeretek bele, attól tartok, ez már rég megtörtént, nincs mit szépíteni: fáj, hogy nem kellek neki.
Azt hiszem nem tart elég jónak/méltónak magához....
A délutánom szabaddá vált, ikreimmel rég nem találkoztam, Briant nem is láttam hetek óta.
Megkeresem őket, mire furán reagálnak: félszeg "hogy vagy?" után leráznak, leckékre hivatkozva. Valami rosszat tettem? Társaság híján neki álltam az angolnak, próbáltam nem bealudni.
Másnap kínosan ügyelve a pontosságra, pókerarccal, belül remegő szívvel reméltem, hogy áll még az ajánlat. Ebédlő: YES:D! Ott ül, mint egy vérbeli herceg- nála sosem lehet tudni, lehet, hogy tényleg az.
Mosolyom nem tudom elnyomni.
- Mi az?- kérdezi fölényesen(mint mindig)
- Semmi, csak voltál emberis, viselkedhetnél megint úgy- nem bírtam megállni, hála ide vagy oda, ezt ki kellett mondanom, olyan klassz volt minden az elmúlt 2 hétben, vissza akarom kapni. Miért nem lehet?
Csend.
- Mióta tudod?- kérdezte vontatottan, váratlan komolysággal.
- Hát, találkozásunk pillanatától- emlékszem arra az "én az isten" tekintetre, amikor bemutatkozott...mosolyognom kell, annyira más is tud lenni- ha akar...de ezt nem mondhattam el, mert mire felnéztem eltűnt.
Jó kis tanulás....ennyi erővel a szobámban is ülhetnék.
Mindjárt kezdődik a tanítás...Az órák lassan múlnak, valamiből egy kukkot sem értek, de rajzon felszabadulok. Otthon is ez volt a kedvencem.
A nap további részét Morrissal töltöm, folytatjuk közös felfedezéseinket a városban.
Másnap reggel ugyancsak készülök angolra, de úgy látszik ennek befellegzett, tanárom sehol. Visszamegyek a szobába.
Kopognak.- Ki tudja még?- nyom be az ajtón Caesar
- Mit?- mit tudok én?
- Azt mondtad, hogy találkozásunk pillanatától tudod, hogy mi vagyok-türelmetlenkedik.
- Igen?- próbálom összerakni, hogy miről beszél, ráncolom a homlokom - Ja, igen! -derülök fel.
- Szóval?- villognak szemei
- Azt kérded, ki tudja még? Hát szerintem a suli 90%-a.
- Kizárt- fel-le kezd járni a szobában...
- Ha te mondod- ülök az ágyamon, és nézem, ahogy morfondírozik.
Percek óta ez megy.
- El fogunk késni-szólalok meg végül
- Lényegtelen-veti oda
- Mi ezzel a baj?- azt hittem azért ilyen, hogy távol tartsa az embereket, akkor miért baj, ezt észre is veszik?
Kezébe temeti arcát- Kinek mondtad el?
- Senkinek
- Helyes. Maradjon is így!
- Rendben- mosolygom el magam: egy kicsi darabkája visszatért...olyan emberi megint
- Megyek- és már el is tűnt. "Én is!" akartam mondani.
Nem jött be...Nem jött be egyetlen órára sem. Kezdtem aggódni, ebédidőben felmentem a koleszba, hátha ott megtalálom.
Kopogok szobája ajtaján. Beenged, közben hátat fordítva folytatja a pakolást.
- Mit akarsz?- kérdi
- Csak aggódtam, nem akartalak megbántani.
- Elmegyek- látom nem viccel.
- Egy ilyen hülyeség miatt?- ne már!
- Szerinted ez hülyeség?!- egész közel hajol az orrunk szinte összeér, mélyről felszakadó hörgése megrémít- Az, hogy vámpír vagyok, szerinted hülyeség? Komolyan mondom, nem értelek.
Ahogy néz...torkomra forraszt minden szót. Nem viccel. Komolyan el akarja hitetni velem, hogy nem ember???? Vagy így akar elűzni maga mellől? Ez baromság. Szívesen nevetnék egyet, de nem tudok.
Nem tudom milyen a színem, de vagy zöld vagy kék, mert visszavesz indulatából, kissé távolodik.
- Többet nem találkozunk, mivel eddig sem szóltál rólam senkinek, kérlek....- eszébe jut valami- a te érdeked is, mert ha megtudják, hogy ember létedre rájöttél...- nem mondja ki, de gondolom mi az utolsó szó: VÉGEM...
Nem tudom hol vagyok, meg fog ölni!
Vagy ami még rosszabb: nem látom többé!:O
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem látom többé!
Kezdek kétségbeesni.
- Te most komolyan beszélsz?- kérdem végül teljesen tanácstalanul.
- Amíg nem mondtad el, hogy tudod, azt hittem, itt nyugalmat találok egy időre. De most….- komolyan azt hiszi, hogy az lepett meg, hogy elhagy(ja Forks városát)?
- Vámpír- ismétlem elborzadva a létezés gondolatától is-akkor ...- de ezt nem tudom kimondani...eszembe jut, hogy mit eszik...Rám néz.
- Nincs rá szükségem. Nem ártok az embereknek, állatok vérét veszem...- furán néz...
El akarok menni.- Most megyek-mondom végül. A szívemet, tüdőmet összepréselő nyomás szűnni nem akar. Ki kell jutnom innen...megtántorodom, elkap. Egy fotelbe tesz. Még mindig nem kapok levegőt.
- Az előbb még semmi bajod nem volt ezzel. Mi történ...- megakad, zseniális elméje lassan kattog, gyanús felismerés uralkodik el arcán
- Nem tudtad, igaz???
Nem- bólintok- még nem tudok megszólalni, a levegőre koncentrálok.
Járkálni kezd újra…rájött, hogy saját maga leplezte le ki-vagy inkább milétét.
Lassan kezdtem visszanyerni lélekjelenlétem.
- Vizet- kértem repedtfazék-hangon...kaptam, miközben iszom, próbálom összeszedni gondolataimat: szeretek egy vámpírt, aki nem eszik embert, de nem tart méltónak magához. De ő egy vámpír! Vámpír! Vámpír!
-Mit jelent az, hogy te...?- sajnálom, de még egyszer ki nem mondom...
- Mire vagy kíváncsi?- kérdezi megtörten- nem fogyasztok mást, csak vért, nem alszom, nem öregszem, gyorsabb és erősebb vagyok az embereknél- sorakoztatja a tudnivalókat.
Elhallgat....nem tudom mit tegyek...
Féltem a mai napot. Nem akarok egyedül maradni...megint..
- Caesar- előzöm meg őt a kettőnk közti csend megtörésében- Nem segítenél délután a tanulásban?-(mondj igent mondj igent!)
- Sok dolgom lesz- válaszolta elkomorodva- be kell pótolnom a kiesett időt.
- Még meg sem köszöntem, amit értem tettél. Hálám örökké üldöz!
- Nincs mit - köszörüli zavartan torkát- bocs, de most mennem kell- és már el is tűnt az 'én Caesarom', újra a régi 'uraság', visszaadta lelkem az örök magánynak. Egy perccel sem töltött velem több időt, mint amennyit szükségesnek ítélt, és bár úgy gondoltam, nem szeretek bele, attól tartok, ez már rég megtörtént, nincs mit szépíteni: fáj, hogy nem kellek neki.
Azt hiszem nem tart elég jónak/méltónak magához....
A délutánom szabaddá vált, ikreimmel rég nem találkoztam, Briant nem is láttam hetek óta.
Megkeresem őket, mire furán reagálnak: félszeg "hogy vagy?" után leráznak, leckékre hivatkozva. Valami rosszat tettem? Társaság híján neki álltam az angolnak, próbáltam nem bealudni.
Másnap kínosan ügyelve a pontosságra, pókerarccal, belül remegő szívvel reméltem, hogy áll még az ajánlat. Ebédlő: YES:D! Ott ül, mint egy vérbeli herceg- nála sosem lehet tudni, lehet, hogy tényleg az.
Mosolyom nem tudom elnyomni.
- Mi az?- kérdezi fölényesen(mint mindig)
- Semmi, csak voltál emberis, viselkedhetnél megint úgy- nem bírtam megállni, hála ide vagy oda, ezt ki kellett mondanom, olyan klassz volt minden az elmúlt 2 hétben, vissza akarom kapni. Miért nem lehet?
Csend.
- Mióta tudod?- kérdezte vontatottan, váratlan komolysággal.
- Hát, találkozásunk pillanatától- emlékszem arra az "én az isten" tekintetre, amikor bemutatkozott...mosolyognom kell, annyira más is tud lenni- ha akar...de ezt nem mondhattam el, mert mire felnéztem eltűnt.
Jó kis tanulás....ennyi erővel a szobámban is ülhetnék.
Mindjárt kezdődik a tanítás...Az órák lassan múlnak, valamiből egy kukkot sem értek, de rajzon felszabadulok. Otthon is ez volt a kedvencem.
A nap további részét Morrissal töltöm, folytatjuk közös felfedezéseinket a városban.
Másnap reggel ugyancsak készülök angolra, de úgy látszik ennek befellegzett, tanárom sehol. Visszamegyek a szobába.
Kopognak.- Ki tudja még?- nyom be az ajtón Caesar
- Mit?- mit tudok én?
- Azt mondtad, hogy találkozásunk pillanatától tudod, hogy mi vagyok-türelmetlenkedik.
- Igen?- próbálom összerakni, hogy miről beszél, ráncolom a homlokom - Ja, igen! -derülök fel.
- Szóval?- villognak szemei
- Azt kérded, ki tudja még? Hát szerintem a suli 90%-a.
- Kizárt- fel-le kezd járni a szobában...
- Ha te mondod- ülök az ágyamon, és nézem, ahogy morfondírozik.
Percek óta ez megy.
- El fogunk késni-szólalok meg végül
- Lényegtelen-veti oda
- Mi ezzel a baj?- azt hittem azért ilyen, hogy távol tartsa az embereket, akkor miért baj, ezt észre is veszik?
Kezébe temeti arcát- Kinek mondtad el?
- Senkinek
- Helyes. Maradjon is így!
- Rendben- mosolygom el magam: egy kicsi darabkája visszatért...olyan emberi megint
- Megyek- és már el is tűnt. "Én is!" akartam mondani.
Nem jött be...Nem jött be egyetlen órára sem. Kezdtem aggódni, ebédidőben felmentem a koleszba, hátha ott megtalálom.
Kopogok szobája ajtaján. Beenged, közben hátat fordítva folytatja a pakolást.
- Mit akarsz?- kérdi
- Csak aggódtam, nem akartalak megbántani.
- Elmegyek- látom nem viccel.
- Egy ilyen hülyeség miatt?- ne már!
- Szerinted ez hülyeség?!- egész közel hajol az orrunk szinte összeér, mélyről felszakadó hörgése megrémít- Az, hogy vámpír vagyok, szerinted hülyeség? Komolyan mondom, nem értelek.
Ahogy néz...torkomra forraszt minden szót. Nem viccel. Komolyan el akarja hitetni velem, hogy nem ember???? Vagy így akar elűzni maga mellől? Ez baromság. Szívesen nevetnék egyet, de nem tudok.
Nem tudom milyen a színem, de vagy zöld vagy kék, mert visszavesz indulatából, kissé távolodik.
- Többet nem találkozunk, mivel eddig sem szóltál rólam senkinek, kérlek....- eszébe jut valami- a te érdeked is, mert ha megtudják, hogy ember létedre rájöttél...- nem mondja ki, de gondolom mi az utolsó szó: VÉGEM...
Nem tudom hol vagyok, meg fog ölni!
Vagy ami még rosszabb: nem látom többé!:O
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem látom többé!
Kezdek kétségbeesni.
- Te most komolyan beszélsz?- kérdem végül teljesen tanácstalanul.
- Amíg nem mondtad el, hogy tudod, azt hittem, itt nyugalmat találok egy időre. De most….- komolyan azt hiszi, hogy az lepett meg, hogy elhagy(ja Forks városát)?
- Vámpír- ismétlem elborzadva a létezés gondolatától is-akkor ...- de ezt nem tudom kimondani...eszembe jut, hogy mit eszik...Rám néz.
- Nincs rá szükségem. Nem ártok az embereknek, állatok vérét veszem...- furán néz...
El akarok menni.- Most megyek-mondom végül. A szívemet, tüdőmet összepréselő nyomás szűnni nem akar. Ki kell jutnom innen...megtántorodom, elkap. Egy fotelbe tesz. Még mindig nem kapok levegőt.
- Az előbb még semmi bajod nem volt ezzel. Mi történ...- megakad, zseniális elméje lassan kattog, gyanús felismerés uralkodik el arcán
- Nem tudtad, igaz???
Nem- bólintok- még nem tudok megszólalni, a levegőre koncentrálok.
Járkálni kezd újra…rájött, hogy saját maga leplezte le ki-vagy inkább milétét.
Lassan kezdtem visszanyerni lélekjelenlétem.
- Vizet- kértem repedtfazék-hangon...kaptam, miközben iszom, próbálom összeszedni gondolataimat: szeretek egy vámpírt, aki nem eszik embert, de nem tart méltónak magához. De ő egy vámpír! Vámpír! Vámpír!
-Mit jelent az, hogy te...?- sajnálom, de még egyszer ki nem mondom...
- Mire vagy kíváncsi?- kérdezi megtörten- nem fogyasztok mást, csak vért, nem alszom, nem öregszem, gyorsabb és erősebb vagyok az embereknél- sorakoztatja a tudnivalókat.
Elhallgat....nem tudom mit tegyek...
2009. április 10., péntek
009
Vége az óráknak. A nap többi részét az ikrek keresésével töltöttem- sikertelenül. Feladtam, hogy ma érdemben valakivel jól kibeszéljem magam. Anyut msn-en kerestem, persze, hogy nem találtam, hagytam üzenetet, hogy majd holnap jelentkezem, minden OK, stb...
Levegőre van szükségem.
Lehullott minden csillag, ólmozott az éjszaka, sötét burkonkában levegő nem marad. Fuldokolni szeretnék, de ütemes a légzésem; sóhajtok nagyot.
Elűzök minden árnyat, becsuktam szívem sajgó kapuját, jólesik a vér...innám, vagy csak engedném patakokban erekben lüktetve folyni, elfolyni.
Kiürülni, összeaszalódni, kilehelni, és feltöltődni, élettel teli reménygazdagon futni ki innen, a szobából, az ajtón át a lépcsők, járda, út, meg sem állni. Rohanok...
Fázom, szeretem, akkor érzem csak hogy élek, amikor átfújja a szél a ruhám, megdermedek, reszket már kezem és érzem, hogy a bőrömön, a sejtjeimen áthatol a hűs lég, én pedig élek,minden remegő porcikámmal, és megint boldog vagyok, s nekiiramodok, futok, kipirulok, szabadulnék a forróságtól, levetem magam a nyirkos, jeges földre, és várok, tüdőm fáj és érzek minden eret amely "dolgáért remeg".
Az eső a szememet veri. Nem számít, csak fekszem kiterülten. Mióta idejöttem, először nem félek semmitől. Jól esik.
A sötétben nem mozdulok. Az esőt felváltja a nehézkesen leszálló köd. Erőm elveszett, föltápászkodok, és lassan haza indulok. Nem tudom mennyi az idő. Nem is érdekel. Egy forró fürdő jól jönne most, helyette csak zuhanyt kapok. Megelégszem vele, ágyamba zuhanok.
Alszom...
Reggel 6 óra. Mo, drága, szokásos ébresztéssel indítja a napot. Ha tegnap fájt mindenem, akkor ma rám szakadt az ég. A fejem, a hátam, a lábaim. Mintha az éjjel egy baltával feldaraboltak volna és most újra "összeállnék"...AU... Mindegy, Moval menni kell...HAPCI....gratulálhatok magamnak, beszereztem egy jó kis meghűlést....
Jaj, neee angol azzal a barbárral. Megkérem, hogy napoljuk el...Elsötétül minden- mondom én, hogy 'Mi történik?' de nem hall, egy hideg kéz a pulzusomat méri, homlokomat fogja, nézném én, de miért nem nyílik a szemem, vagy nyitva van, csak nem látok? Hahó, sötét van, a fejem.....Kezd kihomályosodni a kép, világosodik, élesedik:
-Edward? Hogy-hogy? Nincs még korán?- motyogom
-Ne beszélj, lázas vagy. Hol a szobád?-kérdi, közben ölbevesz, és elindul a kollégium felé, olyan könnyedén, mintha csak a táskáját vinné
-Szólok a tanárodnak, és pár perc múlva itt az iskolaorvos is-mondja, én pedig belesüppedek az ágyba.
-Köszönöm.
A doktor egy csomó pirulával lát el, és sok pihenést javasol- én biztos nem veszek be pirulát, nincs az a pénz.....au...na jó, de csak lassan...
Halk kopogás követi az orvos távozása után beállt csendet, ajtónyitás, Caesar az.
-Mit csináltál már megint? Most jól le fogsz maradni a tanulással!-korhol tőle szokatlanul halk hangon. Ha nem ezt mondaná, még azt hihetném, aggódik.
-Nem érdekel. Nem kell engem tanítanod, vagy egyáltalán hozzám szólnod. Lehet, hogy nagyon sok mindent tudsz, de az emberi bánásmód nem tartozik közéjük. Mi bajod van velem? Miért mentettél meg, ha ennyire zavar, hogy létezem?- egyszuszra kiszakadt belőlem az ittlétem minden fájdalma, a honvágyam, a magányom, és a folyton kioktató Caesar miatti kisebbségi érzésem....
A mellkasom iszonyatosan fáj már, milyen jó lenne most meghalni. Csak gyorsan.
-Nem tudom, miért, de nem tudok távol lenni tőled. Hidd el, próbáltam, de nem megy. Nem tudlak kiverni a fejemből, és ez megőrít.- néz rám, úgy, hogy belepirul láztól amúgy is vörös fejem.....elsötétül minden....s fekete éjjben nem tudom, hogy létezem...hallok egy hangot, ismerem őt, és amit mond:
A hajnal még vár
Egy álom vigyáz rád
Szárnya a fény, ne félj
Az álom vigyáz rád
Vár, míg a gondolat
Megint útra kész
Álmodj tovább
Ha szivárvány lennél
Egy angyal vigyáz rád
Bárhova mennél
Az út majd rád talál
Mikor szabad a szív,
álmod újra él
Vár és remél
Úgy kér, ne félj
Érints meg
Álmokat rajzol a fény
Amit az Édenkert
Neked ígért
Érints meg
Ahogy a hajnali fény
Arcodhoz ér
Az idő egy játék
Az álom vigyáz rád
Rohanó árnyék
Az álom vigyáz rád
Eljön a pillanat
Vár és remél
Úgy kér, ne félj
Érints meg
Álmokat rajzol a fény
Amit az Édenkert
Neked ígért
Érints meg
Ahogy a hajnali fény
Arcodhoz ér....
Arra eszmélek, hogy még mindig csak ül mellettem, azután Gabe és Bry jönnek be, különös rideg szóváltást hallok. Nem engedi őket hozzám. Föl akarok ülni, de visszahanyatlok; az ikrek aggodalmas arcát pillantva nem értem, mi a baja velük.....elmennek.
-Pihenned kell-mondja lágyan.
Az elkövetkező hetet ágyban töltöm. Caesar pedig kisebb megszakításokkal mellettem van. Lemegy az órákra, összeállítja a leckét, Moval is ő törődik...éjjel mindig itt van. Nem tudom, mikor alszik, de ébersége lankadatlan. Arra alszom el, ahogy olvasás közben járkál a szobában föl-s alá...Olyan megnyugtató, hogy most mellettem van.
Az első este óta nem beszélünk ARRÓL (hogy vonzom, mint vámpírt a vér:P)...És mióta tudok RÓLA, valahogy nem megy ki a fejemből, hogy én is hasonlóan érzek....végülis emiatt áztam ronggyá....mert nem akartam belekeveredni egy újabb viszonzatlan szerelembe. Most sincs ez másként, hiszen nem kellek neki. Megmondta, hogy nem akar tőlem semmit, hiszen akkor nem állna ellen önnön érzéseinek. Nem akarok szerelmes lenni, döntöttem...
DE....
Levegőre van szükségem.
Lehullott minden csillag, ólmozott az éjszaka, sötét burkonkában levegő nem marad. Fuldokolni szeretnék, de ütemes a légzésem; sóhajtok nagyot.
Elűzök minden árnyat, becsuktam szívem sajgó kapuját, jólesik a vér...innám, vagy csak engedném patakokban erekben lüktetve folyni, elfolyni.
Kiürülni, összeaszalódni, kilehelni, és feltöltődni, élettel teli reménygazdagon futni ki innen, a szobából, az ajtón át a lépcsők, járda, út, meg sem állni. Rohanok...
Fázom, szeretem, akkor érzem csak hogy élek, amikor átfújja a szél a ruhám, megdermedek, reszket már kezem és érzem, hogy a bőrömön, a sejtjeimen áthatol a hűs lég, én pedig élek,minden remegő porcikámmal, és megint boldog vagyok, s nekiiramodok, futok, kipirulok, szabadulnék a forróságtól, levetem magam a nyirkos, jeges földre, és várok, tüdőm fáj és érzek minden eret amely "dolgáért remeg".
Az eső a szememet veri. Nem számít, csak fekszem kiterülten. Mióta idejöttem, először nem félek semmitől. Jól esik.
A sötétben nem mozdulok. Az esőt felváltja a nehézkesen leszálló köd. Erőm elveszett, föltápászkodok, és lassan haza indulok. Nem tudom mennyi az idő. Nem is érdekel. Egy forró fürdő jól jönne most, helyette csak zuhanyt kapok. Megelégszem vele, ágyamba zuhanok.
Alszom...
Reggel 6 óra. Mo, drága, szokásos ébresztéssel indítja a napot. Ha tegnap fájt mindenem, akkor ma rám szakadt az ég. A fejem, a hátam, a lábaim. Mintha az éjjel egy baltával feldaraboltak volna és most újra "összeállnék"...AU... Mindegy, Moval menni kell...HAPCI....gratulálhatok magamnak, beszereztem egy jó kis meghűlést....
Jaj, neee angol azzal a barbárral. Megkérem, hogy napoljuk el...Elsötétül minden- mondom én, hogy 'Mi történik?' de nem hall, egy hideg kéz a pulzusomat méri, homlokomat fogja, nézném én, de miért nem nyílik a szemem, vagy nyitva van, csak nem látok? Hahó, sötét van, a fejem.....Kezd kihomályosodni a kép, világosodik, élesedik:
-Edward? Hogy-hogy? Nincs még korán?- motyogom
-Ne beszélj, lázas vagy. Hol a szobád?-kérdi, közben ölbevesz, és elindul a kollégium felé, olyan könnyedén, mintha csak a táskáját vinné
-Szólok a tanárodnak, és pár perc múlva itt az iskolaorvos is-mondja, én pedig belesüppedek az ágyba.
-Köszönöm.
A doktor egy csomó pirulával lát el, és sok pihenést javasol- én biztos nem veszek be pirulát, nincs az a pénz.....au...na jó, de csak lassan...
Halk kopogás követi az orvos távozása után beállt csendet, ajtónyitás, Caesar az.
-Mit csináltál már megint? Most jól le fogsz maradni a tanulással!-korhol tőle szokatlanul halk hangon. Ha nem ezt mondaná, még azt hihetném, aggódik.
-Nem érdekel. Nem kell engem tanítanod, vagy egyáltalán hozzám szólnod. Lehet, hogy nagyon sok mindent tudsz, de az emberi bánásmód nem tartozik közéjük. Mi bajod van velem? Miért mentettél meg, ha ennyire zavar, hogy létezem?- egyszuszra kiszakadt belőlem az ittlétem minden fájdalma, a honvágyam, a magányom, és a folyton kioktató Caesar miatti kisebbségi érzésem....
A mellkasom iszonyatosan fáj már, milyen jó lenne most meghalni. Csak gyorsan.
-Nem tudom, miért, de nem tudok távol lenni tőled. Hidd el, próbáltam, de nem megy. Nem tudlak kiverni a fejemből, és ez megőrít.- néz rám, úgy, hogy belepirul láztól amúgy is vörös fejem.....elsötétül minden....s fekete éjjben nem tudom, hogy létezem...hallok egy hangot, ismerem őt, és amit mond:
A hajnal még vár
Egy álom vigyáz rád
Szárnya a fény, ne félj
Az álom vigyáz rád
Vár, míg a gondolat
Megint útra kész
Álmodj tovább
Ha szivárvány lennél
Egy angyal vigyáz rád
Bárhova mennél
Az út majd rád talál
Mikor szabad a szív,
álmod újra él
Vár és remél
Úgy kér, ne félj
Érints meg
Álmokat rajzol a fény
Amit az Édenkert
Neked ígért
Érints meg
Ahogy a hajnali fény
Arcodhoz ér
Az idő egy játék
Az álom vigyáz rád
Rohanó árnyék
Az álom vigyáz rád
Eljön a pillanat
Vár és remél
Úgy kér, ne félj
Érints meg
Álmokat rajzol a fény
Amit az Édenkert
Neked ígért
Érints meg
Ahogy a hajnali fény
Arcodhoz ér....
Arra eszmélek, hogy még mindig csak ül mellettem, azután Gabe és Bry jönnek be, különös rideg szóváltást hallok. Nem engedi őket hozzám. Föl akarok ülni, de visszahanyatlok; az ikrek aggodalmas arcát pillantva nem értem, mi a baja velük.....elmennek.
-Pihenned kell-mondja lágyan.
Az elkövetkező hetet ágyban töltöm. Caesar pedig kisebb megszakításokkal mellettem van. Lemegy az órákra, összeállítja a leckét, Moval is ő törődik...éjjel mindig itt van. Nem tudom, mikor alszik, de ébersége lankadatlan. Arra alszom el, ahogy olvasás közben járkál a szobában föl-s alá...Olyan megnyugtató, hogy most mellettem van.
Az első este óta nem beszélünk ARRÓL (hogy vonzom, mint vámpírt a vér:P)...És mióta tudok RÓLA, valahogy nem megy ki a fejemből, hogy én is hasonlóan érzek....végülis emiatt áztam ronggyá....mert nem akartam belekeveredni egy újabb viszonzatlan szerelembe. Most sincs ez másként, hiszen nem kellek neki. Megmondta, hogy nem akar tőlem semmit, hiszen akkor nem állna ellen önnön érzéseinek. Nem akarok szerelmes lenni, döntöttem...
DE....
2009. április 8., szerda
008.
Egyre erőteljesebben kopognak. Miaz? Hány óra? 8 múlt!!!!!!!!
Moooo, miért nem keltettél, ahogy szoktál? Még mindig szunyál.....
Ásít, morog, nyújtózik, a kopogás meg szaporább. Félálomban kómás fejjel ajtót nyitok, Caesar számonkérően:
-Na mi lesz már? Kész vegy? Ahogy látom, nem. Nekem más dolgom is van, minthogy téged pesztráljalak! Öltözz át, 10 perc múlva az ebédlőben. Ha nem leszel ott, befejeztük.- és elviharzik...
Rémlik a tegnap és egyre jobban megsértődöm, hogy lehet valaki ilyen tapló? Ártottam én neki, nem kötelező segítenie, ő vállalta el. Idióta..
Tegnapi ruha...áá...gyors zuhany, Morissal megyek, mert még nem volt kinn reggel...mit vegyek fel? Cudar idő....magamraaggatom, ami először a kezembe akad, haj, hajaj...hagyjuk. Lerobogunk a kajáldához. Senki más nincs ott, csak Mr. "Én az isten"..
- Minek a kutya?
-Elaludtunk- vágom rá szégyenlősen
-Na jó, ez így nem fog menni, gondolom, nem is készültél!
-Nem kértem- sértődöm újfent
-Nagyon is te kérted- emlékeztet
Franc......
-Figyelj- mondja végigmérve(atyaég, mi lehet rajtam???!!!)- hoztam egy pár könyvet, ezeket vedd át holnapig, meglátjuk mire jutunk- mondja megenyhülve, aztán lelép
Szerencse, így a suli előtt még kicsit rendbeszedhetem magam...
Mindjárt 9, rohanok, nehogy felhívjam magamra a figyelmet még késéssel is, a Cullenek meglepetésemre, emlékeznek rám, és odaköszönnek, viszonzom, de nem állhatok le, mert már...
És beértem. C. sehol
Moooo, miért nem keltettél, ahogy szoktál? Még mindig szunyál.....
Ásít, morog, nyújtózik, a kopogás meg szaporább. Félálomban kómás fejjel ajtót nyitok, Caesar számonkérően:
-Na mi lesz már? Kész vegy? Ahogy látom, nem. Nekem más dolgom is van, minthogy téged pesztráljalak! Öltözz át, 10 perc múlva az ebédlőben. Ha nem leszel ott, befejeztük.- és elviharzik...
Rémlik a tegnap és egyre jobban megsértődöm, hogy lehet valaki ilyen tapló? Ártottam én neki, nem kötelező segítenie, ő vállalta el. Idióta..
Tegnapi ruha...áá...gyors zuhany, Morissal megyek, mert még nem volt kinn reggel...mit vegyek fel? Cudar idő....magamraaggatom, ami először a kezembe akad, haj, hajaj...hagyjuk. Lerobogunk a kajáldához. Senki más nincs ott, csak Mr. "Én az isten"..
- Minek a kutya?
-Elaludtunk- vágom rá szégyenlősen
-Na jó, ez így nem fog menni, gondolom, nem is készültél!
-Nem kértem- sértődöm újfent
-Nagyon is te kérted- emlékeztet
Franc......
-Figyelj- mondja végigmérve(atyaég, mi lehet rajtam???!!!)- hoztam egy pár könyvet, ezeket vedd át holnapig, meglátjuk mire jutunk- mondja megenyhülve, aztán lelép
Szerencse, így a suli előtt még kicsit rendbeszedhetem magam...
Mindjárt 9, rohanok, nehogy felhívjam magamra a figyelmet még késéssel is, a Cullenek meglepetésemre, emlékeznek rám, és odaköszönnek, viszonzom, de nem állhatok le, mert már...
És beértem. C. sehol
2009. április 6., hétfő
007.
….Itt vannak mind, kivéve osztálytársunkat, Edwardot. Bemutatkozunk, Mr Cullen felesége Esmée, és nevelt gyerekeik, Alice, Rosalie, Jasper és Emmet. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy már az őseik is modellek voltak!
Arisztokratikus, tökéletes vonásaik, távoli, mégis bizalomébresztő viselkedésük különös módon teljesen passzol Caesarhoz. Tuti, hogy rokonok.
Alice furán méreget, beinvitál a házba, a vadon közepén egy minimálos luxuspecó ! Nagyon tágas, bő teret hagyva a fantáziának....
Mo, drága utánunk ballag, kap egy takarót az ajtó mellett, és ütemes horkolásba kezd az én szégyenemre, a házigazdák derülésére. Kicsiségét meghazudtolóan imitálja egy meglett férfi alváshangjait. Most kivételesen megértem, én is ki vagyok ütve a történtektől.
Megpihenek a nappali puha kanapéján, de már így is késő van, ideje indulnom. Azt még, hogy merre, nem tudom, mert az biztos, hogy arra nem, ahonnan jöttünk. Alice váratlanul megkérdi:
- Mi volt az az erő?- a többiek tekintetét is érzem magamon.
-Milyen erő?- értetlenkedem
- Láttad a farkast, vagy már előtte is?- folytatja
- Mit? Nem értem- azon agyalok, hogy biztos már megint a „bad englishem”-nek köszönhetem, hogy egy ilyen egyszerű mondatot sem vagyok képes felfogni…
-Fordítsd le neki- szól Edward hiretelen(nem is láttam mikor jött) Caesarnak címezve mondandóját
- Egy zöld sugarat láttam, az erdőben, akkor vettelek észre. Láttam, hogy egy csomó farkas készül támadni, a fény még dühödtebbé tette őket, és ez belőled jött! Nem voltam biztos benne, hogy ép bőrrel megúszod, így elhoztalak, de tulajdonképpen mi vagy te? És mi ez az erő?- fejtette ki Caesar magyarul azt amire a többiek kíváncsian vártak, bár Edward tekintete inkább azt sugallta, hogy mennyire unja a nagymonológot, de mikor BigC végzett, ő is érdeklődéssel várta a válaszomat.
Na ezt angolul is el tudtam mondani:
-Milyen erő?-nem igazán tudtam, mit várnak tőlem.
A filmeket ismerve
1. jobb volna tartani a szám, mert még a végén kinyírnak, mint UFO-t,
2. ez egy fullextrás ház, és benne orvos lakik, simán utalhat a diliházba, vagy valamilyen kísérleti laborba,
3. Caesar meg repülőmókust megszégyenítő ugrásokra képes „poggyásszal” együtt.
Kezdtem komolyan megijedni, hiszen semmit nem tudok ezekről az emberekről, és az álmom is bevillant, szörnyekről repülésről, farkasokról….a végét sosem láttam, lehet, hogy azért, mert itt a vég? Egyetlen dologban bízhattam, Mo orrában, és nyugodt szuszogásában, de mi van, ha leszedálták, és én még csak észre sem vettem?
-Várjunk egy kicsit, és Caesar? Ő hogy tudott kiszedni egy farkasfalkából?- kérdeztem vissza, erre összenéztek, mire Alice közölte:
- Tornászcsaládban nőtt fel- közben szemét behunyva megborzongott, nem volt túl meggyőző, most vagy valami rossz történt ott, vagy? Erre nem volt ötletem.
Tornász. Gondolhattam volna, én meg jöttem itt a fantazmagóriámmal. De mégsem csak képzelődöm, hiszen ők is látták AZT az energiát, amit még csak kezelni sem tudok. Hogyan mondjam el, hogy én sem sokkal korábban ébredtem rá erre. Nem beszélhetek, amíg nem bízom meg bennük. Lehet, hogy megmentettek, de nem tudhatom…
Edward intett Mr. Cullennak és Caesarnak, hogy menjen vele. A többiekkel ültünk kicsit, ők vizsgálgattak, mintha legalább 4 csáp nyúlna ki a fejemből…
Rémes, ha belegondolok, hogy a legmenőbb arcok látnak ennyire sebezhetőnek.
Pár perc múltán visszatértek, én pedig újfent menni készültem.
-Mennem kell, tudtok valami kerülőutat? Nem szeretnék az előbbin visszamenni - mondtam, és vártam a választ.
-Hazaviszlek, nem hiszem, hogy 15 mérföldet szeretnél most gyalogolni, és ez a kutya…, kibírna annyit?- szúrt oda Caesar.
Elfogadtam a felajánlást, mást nem tehettem. A többiek pedig elbúcsúztak, Mrs Cullen kedvesen intett, hogy jöjjek máskor is, Carlisle annyit mondott, hogy segít utánajárni a történteknek, de csak akkor, ha szeretném. Megköszöntem, eljöttünk.
Alig 10 perc múlva értünk a kollégiumba, lopakodó-üzemmódben jutottunk a szobákig. Már senki sem volt ébren, az ikrek szobája sötetlett.
-Vigyázz magadra- búcsúzott Caesar
-Köszönöm, hogy segítettél- hálám legfeljebb ennyit bírt kifejezni, mert szégyelltem, hogy hülyeségem mellett, már zizzentnek is tart megmentőm. És pont az előtt kellett leégnem, aki annyival jobb mindenben, pl. ott a nyelvtudás…a magyar….már a folyosó végén lévő szobáját nyitja, utána futok:
-Honnan tudsz magyarul?- szuszogom
-Szívesen, viszlát- zárja a beszélgetést.
Ennyit erről. Nem hinném, hogy ma éjjel tudok aludni. Annyi minden történt, a vadak, a fura család, és az én még furább képességem.
Mo’t nem érdekli semmi, csak az ő puha párnája, ott folytatja - a hortyogást - ahol a kocsiban abbahagyta.
Arisztokratikus, tökéletes vonásaik, távoli, mégis bizalomébresztő viselkedésük különös módon teljesen passzol Caesarhoz. Tuti, hogy rokonok.
Alice furán méreget, beinvitál a házba, a vadon közepén egy minimálos luxuspecó ! Nagyon tágas, bő teret hagyva a fantáziának....
Mo, drága utánunk ballag, kap egy takarót az ajtó mellett, és ütemes horkolásba kezd az én szégyenemre, a házigazdák derülésére. Kicsiségét meghazudtolóan imitálja egy meglett férfi alváshangjait. Most kivételesen megértem, én is ki vagyok ütve a történtektől.
Megpihenek a nappali puha kanapéján, de már így is késő van, ideje indulnom. Azt még, hogy merre, nem tudom, mert az biztos, hogy arra nem, ahonnan jöttünk. Alice váratlanul megkérdi:
- Mi volt az az erő?- a többiek tekintetét is érzem magamon.
-Milyen erő?- értetlenkedem
- Láttad a farkast, vagy már előtte is?- folytatja
- Mit? Nem értem- azon agyalok, hogy biztos már megint a „bad englishem”-nek köszönhetem, hogy egy ilyen egyszerű mondatot sem vagyok képes felfogni…
-Fordítsd le neki- szól Edward hiretelen(nem is láttam mikor jött) Caesarnak címezve mondandóját
- Egy zöld sugarat láttam, az erdőben, akkor vettelek észre. Láttam, hogy egy csomó farkas készül támadni, a fény még dühödtebbé tette őket, és ez belőled jött! Nem voltam biztos benne, hogy ép bőrrel megúszod, így elhoztalak, de tulajdonképpen mi vagy te? És mi ez az erő?- fejtette ki Caesar magyarul azt amire a többiek kíváncsian vártak, bár Edward tekintete inkább azt sugallta, hogy mennyire unja a nagymonológot, de mikor BigC végzett, ő is érdeklődéssel várta a válaszomat.
Na ezt angolul is el tudtam mondani:
-Milyen erő?-nem igazán tudtam, mit várnak tőlem.
A filmeket ismerve
1. jobb volna tartani a szám, mert még a végén kinyírnak, mint UFO-t,
2. ez egy fullextrás ház, és benne orvos lakik, simán utalhat a diliházba, vagy valamilyen kísérleti laborba,
3. Caesar meg repülőmókust megszégyenítő ugrásokra képes „poggyásszal” együtt.
Kezdtem komolyan megijedni, hiszen semmit nem tudok ezekről az emberekről, és az álmom is bevillant, szörnyekről repülésről, farkasokról….a végét sosem láttam, lehet, hogy azért, mert itt a vég? Egyetlen dologban bízhattam, Mo orrában, és nyugodt szuszogásában, de mi van, ha leszedálták, és én még csak észre sem vettem?
-Várjunk egy kicsit, és Caesar? Ő hogy tudott kiszedni egy farkasfalkából?- kérdeztem vissza, erre összenéztek, mire Alice közölte:
- Tornászcsaládban nőtt fel- közben szemét behunyva megborzongott, nem volt túl meggyőző, most vagy valami rossz történt ott, vagy? Erre nem volt ötletem.
Tornász. Gondolhattam volna, én meg jöttem itt a fantazmagóriámmal. De mégsem csak képzelődöm, hiszen ők is látták AZT az energiát, amit még csak kezelni sem tudok. Hogyan mondjam el, hogy én sem sokkal korábban ébredtem rá erre. Nem beszélhetek, amíg nem bízom meg bennük. Lehet, hogy megmentettek, de nem tudhatom…
Edward intett Mr. Cullennak és Caesarnak, hogy menjen vele. A többiekkel ültünk kicsit, ők vizsgálgattak, mintha legalább 4 csáp nyúlna ki a fejemből…
Rémes, ha belegondolok, hogy a legmenőbb arcok látnak ennyire sebezhetőnek.
Pár perc múltán visszatértek, én pedig újfent menni készültem.
-Mennem kell, tudtok valami kerülőutat? Nem szeretnék az előbbin visszamenni - mondtam, és vártam a választ.
-Hazaviszlek, nem hiszem, hogy 15 mérföldet szeretnél most gyalogolni, és ez a kutya…, kibírna annyit?- szúrt oda Caesar.
Elfogadtam a felajánlást, mást nem tehettem. A többiek pedig elbúcsúztak, Mrs Cullen kedvesen intett, hogy jöjjek máskor is, Carlisle annyit mondott, hogy segít utánajárni a történteknek, de csak akkor, ha szeretném. Megköszöntem, eljöttünk.
Alig 10 perc múlva értünk a kollégiumba, lopakodó-üzemmódben jutottunk a szobákig. Már senki sem volt ébren, az ikrek szobája sötetlett.
-Vigyázz magadra- búcsúzott Caesar
-Köszönöm, hogy segítettél- hálám legfeljebb ennyit bírt kifejezni, mert szégyelltem, hogy hülyeségem mellett, már zizzentnek is tart megmentőm. És pont az előtt kellett leégnem, aki annyival jobb mindenben, pl. ott a nyelvtudás…a magyar….már a folyosó végén lévő szobáját nyitja, utána futok:
-Honnan tudsz magyarul?- szuszogom
-Szívesen, viszlát- zárja a beszélgetést.
Ennyit erről. Nem hinném, hogy ma éjjel tudok aludni. Annyi minden történt, a vadak, a fura család, és az én még furább képességem.
Mo’t nem érdekli semmi, csak az ő puha párnája, ott folytatja - a hortyogást - ahol a kocsiban abbahagyta.
006.
Willow Roxy lettem. Inkább csak Roxy, nem tudom miért, de szerettem ezt:) néhányan ugyan megpróbálkoztak a Villő Rajnaival, de mindig maradtam Roxy...
Osztálytársaim arra is igen korán rájöttek, hogy a 3 új szerzet közül én vagyok a legbénább angolos, így nem zaklattak túl sok kérdéssel. Isabellát hamar megkedvelték, Caesar meg az itt klikkelő Cullenekkel bandázik, amire ahogy hallottam annyi esélye volt, mint Forksnak a napfényes délutánra.
Beilleszkedésből 0 esélyem van...tanáraim mindig mellém, mint új cserediák mellé rendelnek egy szerencsétlent, aki kísérget, barátságosak, de a másik 2 sem gardedámmal járkál a suliban, így én is hamar lerázom őket. Az a helyzet, hogy jobban szeretem megfigyelni az embereket, mint élőben' kommunikálni...így sokkal izgalmasabb kideríteni, ki kivel van, mi a kedvence, stb...
Otthon dumagép voltam, de itt nem megy:P
Moval szívesen járom az erdőt, ami igazi ősi vadon, vagy tanulok az ikreimtől angolul, nagyon viccesek, feladatuknak tekintik, hogy legalább úgy beszéljek, mint egy kocsis....Na ebben nincs is hiba, épp egy kiadós káromkodással szórakoztatom őket, már majdnem akcent' nélkül, amikor a nyitott ajtóban megjelenik Big C-ahogy egymásközt hívjuk- és az ő nélkülözhetetlen rosszalló tekintete.....azt mondja:
-Jobban tennéd, ha rendes tanárt keresnél mielőbb, mert épp olyan tudatlanul mész haza, ahogy idejöttél!
(Arcom leszakad, kinek hiszi ez magát???????)
Erre elönt a pulykaméreg és jó magyarul közlöm:
-Taníts meg te, ha már mindent olyan nagyon tudsz- gondolatban hozzátettem még egy cifrázott b*meget(tekintetemből olvasni lehetett azért)...reméltem otthagy minket szokása szerint..
Erre: -Rendben, holnap 8-kor- MONDJA MAGYARUL!!!!!!! és lelép
Nem ez már nekem is sok(k)! A fiúk megkérdezték, hogy mi volt ez, mondtam, hogy egy kicsi magyarkodás, de mióta beszélnek a spanyolok hunul, és miért nem segített akkor előtte ez a....dick?:O
Mennem kell Mo'val egy kört, van itt a közelven egy ösvény, amit még tegnap kiszúrtam, több gondolat is keveredett érzéseimmel, amit rendezni kellett:
1.egyész évben itt leszek majd a koleszban, mert Gabe elmondta, hogy a nagyijuk valamiféle indián-beavatási cécóra ment, amiről tilos beszélni, ezek szerint azért olyan derűsek, semmi aggodalmat nem láttam rajtuk, amikor Gabe ezt elmondta, Bry titokzatos fejét látva nem mertem kérdezősködni- kényes téma, ha meg rosszul kérdezek, még félreértik és most nem veszíthetem el egyetlen barátaimat.
2.Caesar Amador: ez a pasas eddig(is) "köpött" rám, és most meg tanítani fog, ráadásul nem küldhetem el..délre... mert magyarul is tud!! BuktaBébi!
Most nézem csak, milyen mélyen járunk és esteledik már, a kutya hátán meg feláll a szőr, ahogy hörög-morog...szokott morcizni játékosan is, de ez most komoly...mint kiderül halálosan....
http://www.youtube.com/watch?v=Cnui9WCnJ_I&feature=related
Jesszusom.....farkasok. Nekünk annyi.Körben vannak legalább 8-an + amit még nem látok....Egyre nagyobb a feszültség és egyre szűkül a kör. Azt hiszem most tényleg itt a vége. Pont erre vágytam még egy hete is - azóta annyi minden történt, hogy nem volt időm erre gondolni- de nem így, és Mo't nem téphetik szét! A legnagyobb dög kivált a többitől és kinézte Morrist akit a lábamnál tartok, mi a francot csináljak??Miért nem néztem természetfilmeket?
FrancFrancFranc...fa fel kellene jutnunk egy fára...de hogyan....vagy csak egyet kellene, azt a nagyot elkapni, és a többi elhúzna....de hogy amikor csak egy póráz van nálam meg egy kulcs...
És jön a rohadék....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
????????ááááááááááááááááááááááá?????
Ez meg mi?
Repülök! Mo? Hogyan?
Nem én vagyok. Nem repülök, csak valaki fölhajított minket egy közeli fára. De ki....Caesar? Hogyan?
Megint elkap, én meg a kutyát fogom, és megyünk fától fáig, már kezd sajogni a hátam, és ketté akarok törni, olyan kemény a karja
végre.....egy tisztáson dob le, a közelben egy ház...
Én meg csak ámulok...egészen addig, amíg el nem kezdi leordítani a fejemről a hajat.
-Hogy képzeled, hogy csak úgy elmész ráadásul egy kutyával ebbe az erdőbe?? Lehet, hogy nálatok nincs más veszély csak egy pár kullancs, de itt még azok a dögök voltak a legkisebb bajod......
Még folytatta volna, de a ház felől érkezett egy férfi, szőke, orvosi köpennyel ellátva, szerintem az apja...
-Carlisle Cullen vagyok-mondja közben Caesarnak címez egy helytelenítő pillantást, aki erre elfordul- jól vagy? -hát nem az apja....a Cullenek?
Semmi bajunk, bár Mo nagyon figyelmesen fürkészi a dokit, majd odaszalad megmentőnkhöz, és ugrál meg nyalogatja hálásan, attól tartok, még belerúg szegény ebbe, ehelyett lehajol, a kutya fejére teszi a kezét, szemeznek egyet, mire Mo lefekszik, és példásan viselkedik- ez azért is fura, mert Morris nevelhetetlen, önfejű szeretet gombóc, és inkább ő sétáltat engem, mint fordítva....
A kinti incidensre kijön a többi Cullen is, ezek szerint itt laknak..
Osztálytársaim arra is igen korán rájöttek, hogy a 3 új szerzet közül én vagyok a legbénább angolos, így nem zaklattak túl sok kérdéssel. Isabellát hamar megkedvelték, Caesar meg az itt klikkelő Cullenekkel bandázik, amire ahogy hallottam annyi esélye volt, mint Forksnak a napfényes délutánra.
Beilleszkedésből 0 esélyem van...tanáraim mindig mellém, mint új cserediák mellé rendelnek egy szerencsétlent, aki kísérget, barátságosak, de a másik 2 sem gardedámmal járkál a suliban, így én is hamar lerázom őket. Az a helyzet, hogy jobban szeretem megfigyelni az embereket, mint élőben' kommunikálni...így sokkal izgalmasabb kideríteni, ki kivel van, mi a kedvence, stb...
Otthon dumagép voltam, de itt nem megy:P
Moval szívesen járom az erdőt, ami igazi ősi vadon, vagy tanulok az ikreimtől angolul, nagyon viccesek, feladatuknak tekintik, hogy legalább úgy beszéljek, mint egy kocsis....Na ebben nincs is hiba, épp egy kiadós káromkodással szórakoztatom őket, már majdnem akcent' nélkül, amikor a nyitott ajtóban megjelenik Big C-ahogy egymásközt hívjuk- és az ő nélkülözhetetlen rosszalló tekintete.....azt mondja:
-Jobban tennéd, ha rendes tanárt keresnél mielőbb, mert épp olyan tudatlanul mész haza, ahogy idejöttél!
(Arcom leszakad, kinek hiszi ez magát???????)
Erre elönt a pulykaméreg és jó magyarul közlöm:
-Taníts meg te, ha már mindent olyan nagyon tudsz- gondolatban hozzátettem még egy cifrázott b*meget(tekintetemből olvasni lehetett azért)...reméltem otthagy minket szokása szerint..
Erre: -Rendben, holnap 8-kor- MONDJA MAGYARUL!!!!!!! és lelép
Nem ez már nekem is sok(k)! A fiúk megkérdezték, hogy mi volt ez, mondtam, hogy egy kicsi magyarkodás, de mióta beszélnek a spanyolok hunul, és miért nem segített akkor előtte ez a....dick?:O
Mennem kell Mo'val egy kört, van itt a közelven egy ösvény, amit még tegnap kiszúrtam, több gondolat is keveredett érzéseimmel, amit rendezni kellett:
1.egyész évben itt leszek majd a koleszban, mert Gabe elmondta, hogy a nagyijuk valamiféle indián-beavatási cécóra ment, amiről tilos beszélni, ezek szerint azért olyan derűsek, semmi aggodalmat nem láttam rajtuk, amikor Gabe ezt elmondta, Bry titokzatos fejét látva nem mertem kérdezősködni- kényes téma, ha meg rosszul kérdezek, még félreértik és most nem veszíthetem el egyetlen barátaimat.
2.Caesar Amador: ez a pasas eddig(is) "köpött" rám, és most meg tanítani fog, ráadásul nem küldhetem el..délre... mert magyarul is tud!! BuktaBébi!
Most nézem csak, milyen mélyen járunk és esteledik már, a kutya hátán meg feláll a szőr, ahogy hörög-morog...szokott morcizni játékosan is, de ez most komoly...mint kiderül halálosan....
http://www.youtube.com/watch?v=Cnui9WCnJ_I&feature=related
Jesszusom.....farkasok. Nekünk annyi.Körben vannak legalább 8-an + amit még nem látok....Egyre nagyobb a feszültség és egyre szűkül a kör. Azt hiszem most tényleg itt a vége. Pont erre vágytam még egy hete is - azóta annyi minden történt, hogy nem volt időm erre gondolni- de nem így, és Mo't nem téphetik szét! A legnagyobb dög kivált a többitől és kinézte Morrist akit a lábamnál tartok, mi a francot csináljak??Miért nem néztem természetfilmeket?
FrancFrancFranc...fa fel kellene jutnunk egy fára...de hogyan....vagy csak egyet kellene, azt a nagyot elkapni, és a többi elhúzna....de hogy amikor csak egy póráz van nálam meg egy kulcs...
És jön a rohadék....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
????????ááááááááááááááááááááááá?????
Ez meg mi?
Repülök! Mo? Hogyan?
Nem én vagyok. Nem repülök, csak valaki fölhajított minket egy közeli fára. De ki....Caesar? Hogyan?
Megint elkap, én meg a kutyát fogom, és megyünk fától fáig, már kezd sajogni a hátam, és ketté akarok törni, olyan kemény a karja
végre.....egy tisztáson dob le, a közelben egy ház...
Én meg csak ámulok...egészen addig, amíg el nem kezdi leordítani a fejemről a hajat.
-Hogy képzeled, hogy csak úgy elmész ráadásul egy kutyával ebbe az erdőbe?? Lehet, hogy nálatok nincs más veszély csak egy pár kullancs, de itt még azok a dögök voltak a legkisebb bajod......
Még folytatta volna, de a ház felől érkezett egy férfi, szőke, orvosi köpennyel ellátva, szerintem az apja...
-Carlisle Cullen vagyok-mondja közben Caesarnak címez egy helytelenítő pillantást, aki erre elfordul- jól vagy? -hát nem az apja....a Cullenek?
Semmi bajunk, bár Mo nagyon figyelmesen fürkészi a dokit, majd odaszalad megmentőnkhöz, és ugrál meg nyalogatja hálásan, attól tartok, még belerúg szegény ebbe, ehelyett lehajol, a kutya fejére teszi a kezét, szemeznek egyet, mire Mo lefekszik, és példásan viselkedik- ez azért is fura, mert Morris nevelhetetlen, önfejű szeretet gombóc, és inkább ő sétáltat engem, mint fordítva....
A kinti incidensre kijön a többi Cullen is, ezek szerint itt laknak..
2009. április 5., vasárnap
005.
Nem tudom mikor kezdtem érezni, de bizonyosságot csak akkor szereztem amikor indulás előtt két nappal annyira elöntött a tehetetlen harag, és gyűlölet magam iránt, hogy a tükörképembe akartam tenyerelni, kezem kb. 2 cm-re azonban megállt, pár másodperc és bumm, a képembe robbant millió darabra törve.
http://www.youtube.com/watch?v=ToeY7MkCm0c
Nem tudom milyen energia áradt akkor belőlem, csak a kezemet sebezte meg, de megrémített ami történt.
Ugyanakkor kíváncsi lettem, mi ez, honnan van és mivé fejlődhet.....
Most pedig a padtársam őszinte döbbenetére úgy söpörtem könyveit a földre, hogy meg sem érintettem. Amikor tehetetlen düh önt el, mint az előbb, akkor egyszerűen kitör....inkább valami hasznos képesség kellene, mondjuk a repülés....minden éjjel erről álmodok....egy sűrű erdő felett szállok, alattam vadak, emberek, és valami más is....szörnyek...
Visszazökkentem merengésemből....
Azt hitték a huzat az...zárt ablakok mellett...persze....mindegy nem számít, senki sem gyanakszik rám, csak a másik új lány melletti álomarcú srác.....
Méreget, aztán kiviharzik...szegény Isabella meg csak néz utána...
http://www.youtube.com/watch?v=ToeY7MkCm0c
Nem tudom milyen energia áradt akkor belőlem, csak a kezemet sebezte meg, de megrémített ami történt.
Ugyanakkor kíváncsi lettem, mi ez, honnan van és mivé fejlődhet.....
Most pedig a padtársam őszinte döbbenetére úgy söpörtem könyveit a földre, hogy meg sem érintettem. Amikor tehetetlen düh önt el, mint az előbb, akkor egyszerűen kitör....inkább valami hasznos képesség kellene, mondjuk a repülés....minden éjjel erről álmodok....egy sűrű erdő felett szállok, alattam vadak, emberek, és valami más is....szörnyek...
Visszazökkentem merengésemből....
Azt hitték a huzat az...zárt ablakok mellett...persze....mindegy nem számít, senki sem gyanakszik rám, csak a másik új lány melletti álomarcú srác.....
Méreget, aztán kiviharzik...szegény Isabella meg csak néz utána...
004.
Szeretem Amerikát, itt csak 9-kor kezdődik az iskolai élet, így mivel Morris az átállás ellenére is hajnali 6-kor ébreszt, hogy megtegyük reggeli félóránkat bőven maradt időm felkészülni gondolatban és a fürdőben egyaránt. 2x mostam hajat biztos ami biztos alapon, de így lettem elégedettebb. A ruhám az itteni közegből remélem nem lóg ki nagyon, barna sportcipő, farmer, kapucnis felső és az indiánnyár ellenére is hűs idő miatti dzseki látszik ki:) zenét viszek, nincs merszem beszédbe kezdeni az első napomon. Megkaptam a suli térképét és a tanrendet. Első óra biosz. Szép lesz, bár begyakoroltam, ki vagyok, azért viszek egy kisszótárt, és hogy tuti ne égjek nagyon, csak semmi szemkontaktus senkivel, lehajtott fejjel megyek, csak akkor nézek fel, ha a térképemhez keresek újabb támpontot. Au, ez mi? Kőoszlop? Sorry- mondom amikor felnézek, mert sikeresen belesiettem valakibe... egy türelmetlen szúrós szempár mered arcomba, a spanyol- kár, hogy ilyen pukkancs, mert nagyon helyes- ő is új itt, de úgy tekint rám, mint aki nem látott még hülyét. Szó nélkül továbbmegy. Na jó, itt az idő egy kis zenéhez:
http://www.youtube.com/watch?v=LmLQutBjAuM&feature=related
Megvan a terem. Belépek, még csak kb. 10-en vagyunk, de a pici teremben már csak az első pad szabad. Igaz van ott egy táska az egyik széken, de a másik szabad. Van még egy pad, ahol egy nagyon helyes, de igen komoly srác bámul ki az ablakon. Nem kockáztatok, lehuppanok a táska mellé. Kipakolok, és ráhasalok a padra, arcomat a padra fektetett karomon pihentetem..
http://www.youtube.com/watch?v=73_SY6dAeT4
Bejön 2 srác, meg egy lány. Szegény, ahogy kivettem, ő is új itt, és kénytelen a dögös undok pasi melletti árva helyet elfoglalni. Áldom magam, hogy nem én tettem így, mert a srác ölni tudna a szemével. Nem tudom mi megy itt, de az eddigi 4 fiúból csak 2 volt normális, mégpedig az ikrek. Lehet hogy ők még kicsik az elvaduláshoz?Bejött a tanár, egy negyvenes kedvesnek tűnő arc...meglátjuk...jajajajaj, kezdődik...itt a bemutatkozás ideje. Hál'Istennek egy Isabella nevű lányt keres,hasraesés, szegény, látom nem én vagyok az egyetlen paragép. Szerencse.
Aztán Caesar...Caesar?????????
Most lép be, a franc, mellette ülök!!!!!!!:O
Nah a döbbenettől csak most kapcsolok, szépen bemutatkozott a szőke, és hallok valami olyasmit, hogy Roxy, Willow Roxy.....Én meg csak nézek ki a fejemből, aztán dereng valami tegnapról...én vagyok, a tanár viselkedéséből azt veszem ki, hogy nem érti mi a bajom, amikor "én kértem ezt az egyszerűsítést"és még cikibb, hogy már mindenki engem bámul, a kedves szomszédom pedig meglök finoman, de erélyesen, hogy menjek már...szép, elmondom, hogy Magyarhonból jöttem, és hogy hívjanak csak Roxynak, bár ezt úgy hallom, mintha nem én mondanám, és arra sem emléXem, hogy, hogy kerültem vissza a padba.
Szép kis 3-as az már tény....
http://www.youtube.com/watch?v=LmLQutBjAuM&feature=related
Megvan a terem. Belépek, még csak kb. 10-en vagyunk, de a pici teremben már csak az első pad szabad. Igaz van ott egy táska az egyik széken, de a másik szabad. Van még egy pad, ahol egy nagyon helyes, de igen komoly srác bámul ki az ablakon. Nem kockáztatok, lehuppanok a táska mellé. Kipakolok, és ráhasalok a padra, arcomat a padra fektetett karomon pihentetem..
http://www.youtube.com/watch?v=73_SY6dAeT4
Bejön 2 srác, meg egy lány. Szegény, ahogy kivettem, ő is új itt, és kénytelen a dögös undok pasi melletti árva helyet elfoglalni. Áldom magam, hogy nem én tettem így, mert a srác ölni tudna a szemével. Nem tudom mi megy itt, de az eddigi 4 fiúból csak 2 volt normális, mégpedig az ikrek. Lehet hogy ők még kicsik az elvaduláshoz?Bejött a tanár, egy negyvenes kedvesnek tűnő arc...meglátjuk...jajajajaj, kezdődik...itt a bemutatkozás ideje. Hál'Istennek egy Isabella nevű lányt keres,hasraesés, szegény, látom nem én vagyok az egyetlen paragép. Szerencse.
Aztán Caesar...Caesar?????????
Most lép be, a franc, mellette ülök!!!!!!!:ONah a döbbenettől csak most kapcsolok, szépen bemutatkozott a szőke, és hallok valami olyasmit, hogy Roxy, Willow Roxy.....Én meg csak nézek ki a fejemből, aztán dereng valami tegnapról...én vagyok, a tanár viselkedéséből azt veszem ki, hogy nem érti mi a bajom, amikor "én kértem ezt az egyszerűsítést"és még cikibb, hogy már mindenki engem bámul, a kedves szomszédom pedig meglök finoman, de erélyesen, hogy menjek már...szép, elmondom, hogy Magyarhonból jöttem, és hogy hívjanak csak Roxynak, bár ezt úgy hallom, mintha nem én mondanám, és arra sem emléXem, hogy, hogy kerültem vissza a padba.
Szép kis 3-as az már tény....
2009. április 2., csütörtök
003.
http://www.youtube.com/watch?v=AYK5a-xdoPI&feature=PlayList&p=FAE74A5101F56853&playnext=1&playnext_from=PL&index=20
Ezt a számot már ötödször hallgallgatom, de megnyugtat...itt vagyok.
Végül azért esett a választásom Forksra, mert ún. last minute lehetőségként, olcsóbb volt mindnél, még az angliai Brightonnál is, ahova eredetileg mentem volna. Még jobb is, hogy nem tudok csak úgy hazaszökni...
Amerika.....a lehetőségek hazája itthonról nagyon nagynak tűnt, élőben teljesen elvesztem.
Egy csomó átszállással, majdnem 2 napba telt megérkeznem. A fogadócsaládomat vártam, helyette a leendő iskolámból érkezett titkár(amennyit kivettem szövegéből) ajánlotta fel, hogy legyek kollégista, ugyanis Mrs Susan Nova múlt éjjel eltűnt. Unokái szintén a kollégium vendégszeretetét- ha lehet ilyet mondani- élvezik…
Amennyiben nem így döntök, mehetek haza.....Jó kezdet…
Mégiscsak Amerika:) "amerikaiul" beszélnek, amit talán egyszer meg is tudok érteni:P....
Forksban az is előnyös, hogy Kanada egy köpésre, el is lehetne tűnni.....persze depresszióm nem új.....szerelmi bánat.....annyira, hogy anya inkább elküldött.
Vicces az élet, eddig egy orvosi rendelőben éltem, most egy iskolában.
Én vagyok az egyetlen lány.
Az ikrek csak 15 évesek, Brian és Gabriel, ők azok, akikkel egy fedél alatt laknék, ha a nagyit megtalálják; helyesnek, rendesnek tűnnek, és egy fura spanyol cserediák, Caesar, aki sem is sapnyolos: szőke haj, fehér bőr, fekete szemek....a testvérpár barátságos, kérdezgetnek, meg mutogatnak- hogy fel is fogjam, amit mondanak- de a szintén Eu-srác' egy gyors bemutatkozás után le is lépett. Szerintem nem lesz az osztálytársam, mert ahogy kivettem perfekt angolos....én meg nem.
A srácokkal, Bry és Gabe Dolph-fal hamar összeberátkoztam, és kiderült, hogy őket a hatóság helyezte a mamájukhoz -5 éve- mivel az apjuk börtönben van az anyjuk meggyilkolása miatt- ezt olyan könnyedén mesélik, mintha azt mondanák, "milyen klassz, hogy itt nap mint nap esik"....nem tudok hasonlatos családi drámával előrukkolni.....egyébként tőlük kaptam az újvilági becenevemet: bemutatkoztam én, mint Villő Rajnai, ebből lettem Willow Roxy. Ezen az estén mi hárman lakó-sosrtársak és barátok lettünk. Mo áldását adta friss barátaimra és nyálas kis pofájával minden nadrágot ellátott az ő felségjelével:P.
Vajon jót tesz nekem a változás? Nagy csalódáson vagyok túl, fontos egyáltalán az új emberek társasága?
Itt van Morris kutya, aki a legjobb orvosság mindenre.......
Jobb, ha felkészítem magam a holnapi megpróbáltatásokra, bemutatkozás englishül, egy egyész osztály előtt!!!!!!!
De addig még sok klassz zene vár az mp-men:P
2009. április 1., szerda
002.:)
És mmég az Omegának is van egy pár dala:)))
Később fölteszem őket, addig csak egy kis idézet:
..."A víz eleven hó
A felhők magasan úsznak
De az élet birodalmán
A fejszék sebeket zúznak.."
Később fölteszem őket, addig csak egy kis idézet:
..."A víz eleven hó
A felhők magasan úsznak
De az élet birodalmán
A fejszék sebeket zúznak.."
001.
Nos az imént olvastam pár fanficet....miről másról?:PTermészetesen a twilight sagáról van szó:))
Sok gondolat kering bennem...először találkoztam azzal, hogy a vámpíroknak nincsen lelke...már hogyne lenne!
Gondoltam ahelyett, hogy a már ismert dalokat és szövegeket tenném ide, inkább azokkal foglalkozom, amik MÉG illenek a történet hangulatához, stílusához...
Pl. egyik nagy kedvencem a Kiscsillagtól a Légyszíves:D!!
Légy szíves
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
vigyetek el innen, mert nem jön ide más
vigyetek el engem is lassúzni srácok, légy szíves
Külön ki szeretném hangsúlyozni srácok
köszöni az anyám, hogy lassúztok velem
Aggódik, hogy tél lesz, jönnek majd a bálok
és én otthon nézem a hóesést.
A tiszta folt az, amikor a kiömlő vérre
ráesik a hó és öt perc múlva nincs
a tiszta folt az, amikor minden hófehérbe öltözik.
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán
És kinn már hull a hó, pont jön a télapó értem és bálba visz a szánkó és fülembe hajol egy táncosom, hogy jól mozgok és megcsókol, míg hóra rogynak kint a szarvasok.
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
vigyetek el innen, mert nem jön ide más
vigyetek el engem is lassúzni srácok, légy szíves
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el az én tyúkszaros kis életem
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok?
És mi is a jó abban, ha sok a menekült
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok, légy szíves
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán
És kinn már hull a hó, pont jön a télapó értem és bálba visz a szánkó és fülembe hajol egy táncosom, hogy jól mozgok és megcsókol, míg földre rogynak kint a szarvasok.
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
vigyetek el innen, mert nem jön ide más
vigyetek el engem is lassúzni srácok, légy szíves
Külön ki szeretném hangsúlyozni srácok
köszöni az anyám, hogy lassúztok velem
Aggódik, hogy tél lesz, jönnek majd a bálok
és én otthon nézem a hóesést.
A tiszta folt az, amikor a kiömlő vérre
ráesik a hó és öt perc múlva nincs
a tiszta folt az, amikor minden hófehérbe öltözik.
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán
És kinn már hull a hó, pont jön a télapó értem és bálba visz a szánkó és fülembe hajol egy táncosom, hogy jól mozgok és megcsókol, míg hóra rogynak kint a szarvasok.
Vigyetek el engem is lassúzni srácok
vigyetek el innen, mert nem jön ide más
vigyetek el engem is lassúzni srácok, légy szíves
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy
Jó lenne, ha nem füstölne simán csak úgy el az én tyúkszaros kis életem
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok?
És mi is a jó abban, ha sok a menekült
Meg lehet-e menteni sok mindenkit srácok, légy szíves
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa
Az én szívem rántott hús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán
És kinn már hull a hó, pont jön a télapó értem és bálba visz a szánkó és fülembe hajol egy táncosom, hogy jól mozgok és megcsókol, míg földre rogynak kint a szarvasok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
