034

Hányingerem van. Megint együtt vannak. Pedig engem akar, látom, ahogy néz, érzem minden rezdülését. Mióta megérkeztünk hozzájuk ő...a nő....méreget. Folytott hangon vitáznak, mintha egy kóbor kutya életéről döntenének. Utálom. Cyrus minden megtesz, hogy ne látszódjon, micsoda ideges vibrálás van kettejük között.

Tudtam, hogy várja valaki. Reménykedtem, hogy ez a sejtelmem tévedés csupán. Minden reménysugárba belekapaszkodtam, hátha nem ez az igazság. Esélyem sem volt, hogy megéljem életem első igazi kapcsolatát, a beteljesült szerelmet. Hihetetlen mennyi mindent (el)hallgatott. Hát ezért.... De nem is szeretik egymást. Nincs meghitt ölelés, csak viták, háborúk, amikor ő-nem tudom kimondani sem a nevét- odabújna, Cyrus lefejti kezeit és távolabbról folytatja a beszélgetést... Ezért kell engem itt gyerekként /poggyászként kezelni? A tavaknál más volt a helyzet. Egymáshoz siklottunk, belémsimult szó szerint, itt meg játsza a szentet?

Kinek jó ez?

Mekkora fájdalmat képes elviselni valaki? Mit lehet túlélni még?Gyomromban a görcs egyre nagyobb,torkomban a gombóc szűnni nem akar.

Tudnom kell, hogy túlélem, hogy érdemes vagyok a szeretteletre, kedvességre, tiszteletre, csak mert létezem. Ez lenne az alap.

Tartottam magam ameddig csak tudtam, de ma éjjel elszakadt bennem valami.

Elég volt. Ma tényleg elég volt, de hogy éljem túl?....

033.

Szerettem volna lelépni, de mielőtt kész lettem volna, megjelent Caesar:O
Mi a fene...
Kopognak....a fejem kómában a testem automatikusan megindul kinyitni az ajtót.
Na most ez miez????!!!
Álmodom, vagy tényleg ő az?
Nem lehet igaz! Hihetetlen!
Annyira meghatódom, hogy egyszerűen a nyakába borulok, és sírok?!
Nehogymár bőgjek, mikor olyan boldog vagyok. Érzelmi agyhalálban tengődtem eddig, és az, hogy megjelent itt, teljesen felkavart. Mintha újra élnék, agyam tompasága a múlté. Visszatértek az emlékek, minden.
Ő legalább olyan szorosan tart, mint amennyire én belekapaszkodom, érezve bőrének selymes illatát. Huh, el sem mondhatom mennyire jól esik hideg bőrének szorítani arcom.
Hosszú másodpercekig állunk így mozdulatlanul egymásnakesve'...
-Érted jöttem- suttogja
-Indulhatunk- vágom rá kicsit nyersen
Cyrus alakja úszik a képbe Caesar mögött. Karba font kézzel áll, fejét oldaltszegezi. Nem néz rám.....én is gyorsan elkapom a tekintetem és a csomagolásba kezdek. Morris azért nekiiramodik és mindenkit jól összenyálaz...
Cyrus csendes, mint mindig, de valahogy....
Fáj itthagyni, pedig tudom, ő hívta Caesart. Meg akar szabadulni tőlem...hát én is tőle...dehogy is , csak kínlódok itt össze-vissza, pedig tisztában vagyok vele, hogy mennem kell.
De Caesar az egyetlen mentsváram, hogy épeszű maradjak, mert már kezdtem belegárgyulni ebbe a szeret-nem szeret huzavonába....
-Kész vagyok- mondom mindkettőnek....

032.

Kedd van. Ez fix. Szemembe tűz a nap a függöny keskeny résein át...a szoba narancsszínt öltött. Meg akarok fordulni, de ehhez is túl fáradt vagyok, így feljebb kúszok pár centivel...így jó...
Ideért a csík, már megint... nincs mit tenni, fel kell kelni.
Zuhany után kicsit éberebb vagyok...
Cyrus az asztalunknál vár. Meddig ült volna itt??
-Szia- mondom gépiesen és lehuppanok vele szemben, felderítem a zsömléket, amik egy kosárkában várnak rám..
-Jó reggelit mosolyog barátságosan- utálom érte, olyan mint a lekvár amit csak nézhetek, de bele nem kóstolkhatok....
-Kösz....-nem bírom ki, kibuggyan minden, amit eddig nem kérdeztem meg:
Cyrus! Mostmár igazán elmondhatnád, hogy mi a baj velem?
-Semmi!- annyi szeretettel néz rám, hogy elkapom a tekintetem, és inkább a tányéromba bámulok....
-De neked mi bajod velem?
-Semmi!- ennyire ne ereszd bő lére...
-Csináltam valami rosszat?
-Nem- mosolyog, én meg nem bírom állni a tekintetét
-Én csak...akkor mondd el, mi ez az egész?
Most ő jön zavarba, elfordítja fejét, a pincért kezdi nézni- Hosszú- legyint, közben rázza fejét...mi az a hosszú???? Mit nem mond el nekem?
-Szóval, azt mondod, velem minden OK, nem haragszol rám, vagy ilyesmi?
-Nem- néz rám kissé vörösebben mint emlékeztem
-Biztos?
-Persze.
-Csak mert nekem te... én szeretném megtartani a barátságunkat, mert.. különleges vagy számomra- égő kimodtam...de ha egyszer ezt érzem, minek tartsam magamban, mi történhet még?
Megint sikeresen zavarba hoztam, mert most sem néz rám- Nem vagyok különleges...
-Dehogynem- kontrázok, ha megkérdezi, millió módon tudom bizonyítani, hogy Ő mennyire Az....de nem szól, csak néz, olyan áthatóan, hogy nem tudom, ki vörösebb....
-Szólj, ha zavarlak téged!-nyögöm ki, más nem jut az eszembe...
-Nem zavarsz-vágja rá gyorsan
-Akkor...mi? Egy csapat?
Lehajtja fejét, mintha valami súlyos dolgot mérlegelne, mielőtt válaszol..nem néz rám, akkor sem mikor megszólal- Igen, barátok vagyunk...
Barátok....értem....

31

Napok óta megyünk. Nem tudom pontosan mikortól...a kapcsolatunk megváltozott. Hárít. Nem néz a szemembe, ha mégis akkor gyorsan elkapja tekintetét, kérdez valamit vagy csak mosolyog... megváltozott. Fényévekre van tőlem...mindentől ami kettőnké. Már nem akar tőlem semmit, és nem is ad magyarázatot semmire. Mondjuk én sem kérdeztem azóta...
Az idő nagyon nehezen telik, egyik moteltől a másikig megyünk, lassan legurulunk a térképről is.
Minden benzinkútnál telefonál, de ilyenkor messzire megy tőlem, nem tudom kivel beszél...csak sejtem. Biztos a barátnőjével édeleg. Hogy utálom. Mekkora hülye voltam, amikor azt képzeltem, szeret, kellek neki. Hogy kellenék....Mit csináltam rosszul? Elég elég elég csak nem akarok gondolkodni többet...soha többet. Célom van el kell mennem innen. El ebből az országból örökre. Soha de soha nem akarok visszajönni.

30

-Gyere, ideje indulni- húz maga után...tudtam, hogy nem tarthat örökké, mégis gombóc van a torkomban.....
Nem beszélünk, csak csendesen öltözünk. Érzem a tekintetét magamon, felnézek rá, annyi szomorúság van a szemében...meg akarom tudni miért, de nem merem megkérdezni...
-Van valakid?-a kérdésem engem is meglepett.....de logikusnak tűnik...és most rettegek, mert dermedten néz rám....nem nézem tovább, inkább csak várom a számomra halálos igent...
Öltözik tovább....de nem válaszol, tehát van barátnője. Nem lehet igeaz...most mit csinálok? Nem merek többé ránézni, úgy érzem magam mint akit megrúgtak. Szívesen összeesnék, ha nem szégyellném magam.....vagy inkább ő..hogy tehettte ezt velem?
-Szereted?-úristen ennyire nem lehetek hülye!!!!
Rám néz, de olyan siralmasan fest, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Szívesen elszöknék most...bezzeg ilyenkor semmi átváltozás, mi??? Ideragadtam az érzéseimhez kötve. Csak azt tudom, hogy nem veszíthetem el...és nem lehet az enyém, nincs jogom hozzá, hogy szeressem, mert valaki másé.....és ő is ...de akkor miért kellett? Mi volt ez az egész? Szereti őt? Vagy csak megszokásból vannak együtt? Mi van akkor, ha...? Elég ebből...nem tehetem meg, és ő sem akarja, ez nyilvánvaó.
Jól szíven szúrt az egyszer biztos....nem vagyok képes beszélni, úgy érzem elhagyott minden erőm...hogy fogok létezni nélküle? Jobb lenne elszökni...
Megyünk kifelé a városba...szó nélkül baktatok mögötte....Mo szokatlanul csendes, mindig megérzi, ha bajom van....
-Itt reggellizzünk -mondja, miközben arcomat vizsgálja. Van mit nézni, próbálok könnyed lenni, nem sok sikerrel, kb. úgy nézhetek ki mint aki ricinustolajat nyelt.
-Nem vagyok éhes- tényleg hányinger kerülget...
-Enned kell- kezébe veszi arcomat, annyi szeretet van ebben, hogy felengedek, egy pillanatra megint MI vagyunk, nem csak én és ő....nem múlt el a mellkasomban lebegő fájdalom, de ahogy ránézek, érzem felmelegszem....azt teszem amit mond, csak ne váljunk el egymástól.......soha.....

029

Elenged, lassan, de annál határozottabban, pedig kezdek nagyon-nagyon.... mindegy...
-Gyere- mélyebbre megyünk, a tó elég sekély, mégis kellemes, kivéve a tényt hogy a gőztől alig látni valamit.
Nem szól semmit. Csak megy egyre beljebb.
Megfordul, szinte beleütközöm, és megint...a csókja nagyon jól esik, de szeretném érteni is ami történik....nem számít, maradjunk így:P!!
-Nem lehet- mondja végül inkább magának, mint nekem..
-Mi nem lehet?
-Nem csinálhatom ezt veled...nem tehetem...
Mit nem tehet? Miért? Pont mikor végre egy pillanatra embernek éreztem magam. Nőnek, olyannak aki él, és nem csak látszatból mozog... Megint csak nem kellek. Mi a baj velem? Haza akarok menni....
Újabb csók...az arcomról leégeti könnyeimet, de ez nem segít. Valami miatt nem akar engem, de én nagyon is akarom őt. Mindennél jobban.
Automatikusan emelem az állam, hogy elérjem az ajkát, de eltávolodik.
Szégyenkezve néz, vagy sajnál?
Nem tudom, csak azt érzem, hogy nem akarom ezt látni, nem akarok valamiféle teher lenni....
-Megyek felöltözöm..nagyon fázom- mondom, valójában majd megsülök...
Elkap, és szó szerint lekap....a lábaim nem tartanak tovább, eddig is beleremegtek az érintésébe, de most végleg feladták...így jó, nagyon jó, az ölében, a csókjában, a melegség szétárad a testemben.....
Nem beszélünk. Én nem kérdezek és Cyrus sem szól. Csak ülök hozzábújva, ő átkarol, és minden rendben van a világban. Nem akarok megérteni semmit, nem várom, hogy így maradjunk, már nem szeretnék semmit. Beérem a pillanattal, ami kettőnké. Ha vége lesz, erre örökre emlékszem majd, mindig boldoggá tesz. Nem gondolhatok a holnapra, de még egy pár percre sem a jövőből...a jövőnkről.. csak most itt, így létezem. Csak most élek, ebben a pillanatbuborékban összefonódva Vele...
Boldog vagyok...

028

Mi történik?? Na neeee, én biztos hogy nem fogok pucéran fürödni...és ha nem is fürödni akar...na jó ez nekem túl gyors. Ajajajajaj. Azt'szem a fejem már bíborszínbe ment át, mert kajánul mosolyog, miközben én megpróbálom a lehetetlent: zavaromat elrejteni.
-Ezt vedd fel- mondja alig visszafogva nevetését, és átad az előbb vett törölközők közül kibukkanó kis vörös egyrészest.
-Miből gondolod, hogy fürödni akarok?!- csattanok fel, a frászt hozta rám az előbb.
-Jól fog esni, bízz bennem- a hangja olyan nyugodt és bizalmas... elkapom a fürdőruhám, és megindulok a sövények mögé, közben ráébredek, hogy nem tudok neki ellenállni...legalábbis nem sokáig...
Mire visszaérek, Ő már az egyik sziklán ül, lába a vízben, az ő nadrágja bezzeg térdig ér, míg az én "piroskám" épphogy takar valamit belőlem.
Amint meglát, úgy mér végig, hogy elpirulok...ismeretlen területre tévedtem, fogalmam sincs, hogy végződik az este...de hülye vagyok? Természetesen sehogyan, fürdünk, aztán megyünk tovább...
-Itt gyere be, van egy kis lépcső, de vigyázz, csúszik- nyújtja felém kezét, lépek, a víz finoman langyos, gőzölög a hűs estében.
-Nagyon jó- lelkesedem, gyorsan be akarok érni, átmelegedni-sssz....-megcsúszom, de a keze erősen tart, magához ránt.
Olyan szorosan tart, teljesen egymáshoz tapadtunk. Nem merek felnézni...na jó, csak lassan...mosolyog...vonz az arca...az ajka......
A testem forrósodik, az arcom bizsereg, ahogy csókol, szét akarok olvadni...Olyan lágyan, mégis szenvedélyesen...végig simítja az arcom, kiigazít egy eltévedt tincset, a fülem mögé illeszti, közben tartja forró kezeiben arcomat, én nekidőlök, teljesen hozzásimulok...és próbálok nem beleájulni a vízbe.....