2009. november 12., csütörtök

033.

Szerettem volna lelépni, de mielőtt kész lettem volna, megjelent Caesar:O
Mi a fene...
Kopognak....a fejem kómában a testem automatikusan megindul kinyitni az ajtót.
Na most ez miez????!!!
Álmodom, vagy tényleg ő az?
Nem lehet igaz! Hihetetlen!
Annyira meghatódom, hogy egyszerűen a nyakába borulok, és sírok?!
Nehogymár bőgjek, mikor olyan boldog vagyok. Érzelmi agyhalálban tengődtem eddig, és az, hogy megjelent itt, teljesen felkavart. Mintha újra élnék, agyam tompasága a múlté. Visszatértek az emlékek, minden.
Ő legalább olyan szorosan tart, mint amennyire én belekapaszkodom, érezve bőrének selymes illatát. Huh, el sem mondhatom mennyire jól esik hideg bőrének szorítani arcom.
Hosszú másodpercekig állunk így mozdulatlanul egymásnakesve'...
-Érted jöttem- suttogja
-Indulhatunk- vágom rá kicsit nyersen
Cyrus alakja úszik a képbe Caesar mögött. Karba font kézzel áll, fejét oldaltszegezi. Nem néz rám.....én is gyorsan elkapom a tekintetem és a csomagolásba kezdek. Morris azért nekiiramodik és mindenkit jól összenyálaz...
Cyrus csendes, mint mindig, de valahogy....
Fáj itthagyni, pedig tudom, ő hívta Caesart. Meg akar szabadulni tőlem...hát én is tőle...dehogy is , csak kínlódok itt össze-vissza, pedig tisztában vagyok vele, hogy mennem kell.
De Caesar az egyetlen mentsváram, hogy épeszű maradjak, mert már kezdtem belegárgyulni ebbe a szeret-nem szeret huzavonába....
-Kész vagyok- mondom mindkettőnek....

2009. november 7., szombat

032.

Kedd van. Ez fix. Szemembe tűz a nap a függöny keskeny résein át...a szoba narancsszínt öltött. Meg akarok fordulni, de ehhez is túl fáradt vagyok, így feljebb kúszok pár centivel...így jó...
Ideért a csík, már megint... nincs mit tenni, fel kell kelni.
Zuhany után kicsit éberebb vagyok...
Cyrus az asztalunknál vár. Meddig ült volna itt??
-Szia- mondom gépiesen és lehuppanok vele szemben, felderítem a zsömléket, amik egy kosárkában várnak rám..
-Jó reggelit mosolyog barátságosan- utálom érte, olyan mint a lekvár amit csak nézhetek, de bele nem kóstolkhatok....
-Kösz....-nem bírom ki, kibuggyan minden, amit eddig nem kérdeztem meg:
Cyrus! Mostmár igazán elmondhatnád, hogy mi a baj velem?
-Semmi!- annyi szeretettel néz rám, hogy elkapom a tekintetem, és inkább a tányéromba bámulok....
-De neked mi bajod velem?
-Semmi!- ennyire ne ereszd bő lére...
-Csináltam valami rosszat?
-Nem- mosolyog, én meg nem bírom állni a tekintetét
-Én csak...akkor mondd el, mi ez az egész?
Most ő jön zavarba, elfordítja fejét, a pincért kezdi nézni- Hosszú- legyint, közben rázza fejét...mi az a hosszú???? Mit nem mond el nekem?
-Szóval, azt mondod, velem minden OK, nem haragszol rám, vagy ilyesmi?
-Nem- néz rám kissé vörösebben mint emlékeztem
-Biztos?
-Persze.
-Csak mert nekem te... én szeretném megtartani a barátságunkat, mert.. különleges vagy számomra- égő kimodtam...de ha egyszer ezt érzem, minek tartsam magamban, mi történhet még?
Megint sikeresen zavarba hoztam, mert most sem néz rám- Nem vagyok különleges...
-Dehogynem- kontrázok, ha megkérdezi, millió módon tudom bizonyítani, hogy Ő mennyire Az....de nem szól, csak néz, olyan áthatóan, hogy nem tudom, ki vörösebb....
-Szólj, ha zavarlak téged!-nyögöm ki, más nem jut az eszembe...
-Nem zavarsz-vágja rá gyorsan
-Akkor...mi? Egy csapat?
Lehajtja fejét, mintha valami súlyos dolgot mérlegelne, mielőtt válaszol..nem néz rám, akkor sem mikor megszólal- Igen, barátok vagyunk...
Barátok....értem....