033.

Szerettem volna lelépni, de mielőtt kész lettem volna, megjelent Caesar:O
Mi a fene...
Kopognak....a fejem kómában a testem automatikusan megindul kinyitni az ajtót.
Na most ez miez????!!!
Álmodom, vagy tényleg ő az?
Nem lehet igaz! Hihetetlen!
Annyira meghatódom, hogy egyszerűen a nyakába borulok, és sírok?!
Nehogymár bőgjek, mikor olyan boldog vagyok. Érzelmi agyhalálban tengődtem eddig, és az, hogy megjelent itt, teljesen felkavart. Mintha újra élnék, agyam tompasága a múlté. Visszatértek az emlékek, minden.
Ő legalább olyan szorosan tart, mint amennyire én belekapaszkodom, érezve bőrének selymes illatát. Huh, el sem mondhatom mennyire jól esik hideg bőrének szorítani arcom.
Hosszú másodpercekig állunk így mozdulatlanul egymásnakesve'...
-Érted jöttem- suttogja
-Indulhatunk- vágom rá kicsit nyersen
Cyrus alakja úszik a képbe Caesar mögött. Karba font kézzel áll, fejét oldaltszegezi. Nem néz rám.....én is gyorsan elkapom a tekintetem és a csomagolásba kezdek. Morris azért nekiiramodik és mindenkit jól összenyálaz...
Cyrus csendes, mint mindig, de valahogy....
Fáj itthagyni, pedig tudom, ő hívta Caesart. Meg akar szabadulni tőlem...hát én is tőle...dehogy is , csak kínlódok itt össze-vissza, pedig tisztában vagyok vele, hogy mennem kell.
De Caesar az egyetlen mentsváram, hogy épeszű maradjak, mert már kezdtem belegárgyulni ebbe a szeret-nem szeret huzavonába....
-Kész vagyok- mondom mindkettőnek....