034

Hányingerem van. Megint együtt vannak. Pedig engem akar, látom, ahogy néz, érzem minden rezdülését. Mióta megérkeztünk hozzájuk ő...a nő....méreget. Folytott hangon vitáznak, mintha egy kóbor kutya életéről döntenének. Utálom. Cyrus minden megtesz, hogy ne látszódjon, micsoda ideges vibrálás van kettejük között.

Tudtam, hogy várja valaki. Reménykedtem, hogy ez a sejtelmem tévedés csupán. Minden reménysugárba belekapaszkodtam, hátha nem ez az igazság. Esélyem sem volt, hogy megéljem életem első igazi kapcsolatát, a beteljesült szerelmet. Hihetetlen mennyi mindent (el)hallgatott. Hát ezért.... De nem is szeretik egymást. Nincs meghitt ölelés, csak viták, háborúk, amikor ő-nem tudom kimondani sem a nevét- odabújna, Cyrus lefejti kezeit és távolabbról folytatja a beszélgetést... Ezért kell engem itt gyerekként /poggyászként kezelni? A tavaknál más volt a helyzet. Egymáshoz siklottunk, belémsimult szó szerint, itt meg játsza a szentet?

Kinek jó ez?

Mekkora fájdalmat képes elviselni valaki? Mit lehet túlélni még?Gyomromban a görcs egyre nagyobb,torkomban a gombóc szűnni nem akar.

Tudnom kell, hogy túlélem, hogy érdemes vagyok a szeretteletre, kedvességre, tiszteletre, csak mert létezem. Ez lenne az alap.

Tartottam magam ameddig csak tudtam, de ma éjjel elszakadt bennem valami.

Elég volt. Ma tényleg elég volt, de hogy éljem túl?....