028

Mi történik?? Na neeee, én biztos hogy nem fogok pucéran fürödni...és ha nem is fürödni akar...na jó ez nekem túl gyors. Ajajajajaj. Azt'szem a fejem már bíborszínbe ment át, mert kajánul mosolyog, miközben én megpróbálom a lehetetlent: zavaromat elrejteni.
-Ezt vedd fel- mondja alig visszafogva nevetését, és átad az előbb vett törölközők közül kibukkanó kis vörös egyrészest.
-Miből gondolod, hogy fürödni akarok?!- csattanok fel, a frászt hozta rám az előbb.
-Jól fog esni, bízz bennem- a hangja olyan nyugodt és bizalmas... elkapom a fürdőruhám, és megindulok a sövények mögé, közben ráébredek, hogy nem tudok neki ellenállni...legalábbis nem sokáig...
Mire visszaérek, Ő már az egyik sziklán ül, lába a vízben, az ő nadrágja bezzeg térdig ér, míg az én "piroskám" épphogy takar valamit belőlem.
Amint meglát, úgy mér végig, hogy elpirulok...ismeretlen területre tévedtem, fogalmam sincs, hogy végződik az este...de hülye vagyok? Természetesen sehogyan, fürdünk, aztán megyünk tovább...
-Itt gyere be, van egy kis lépcső, de vigyázz, csúszik- nyújtja felém kezét, lépek, a víz finoman langyos, gőzölög a hűs estében.
-Nagyon jó- lelkesedem, gyorsan be akarok érni, átmelegedni-sssz....-megcsúszom, de a keze erősen tart, magához ránt.
Olyan szorosan tart, teljesen egymáshoz tapadtunk. Nem merek felnézni...na jó, csak lassan...mosolyog...vonz az arca...az ajka......
A testem forrósodik, az arcom bizsereg, ahogy csókol, szét akarok olvadni...Olyan lágyan, mégis szenvedélyesen...végig simítja az arcom, kiigazít egy eltévedt tincset, a fülem mögé illeszti, közben tartja forró kezeiben arcomat, én nekidőlök, teljesen hozzásimulok...és próbálok nem beleájulni a vízbe.....

027

Nem tudom mikor...a nap melegétől egészen felolvadva még mindig kapaszkodom, pedig érzem, hogy lassít. Egy benzinkúthoz kanyarodunk. Amikor leállt a motor, egy darabig még így hozzánőve ülök behunyt szemem nem akar kinyílni, mert akkor megértem, hogy el kell engednem.
Ő nagyon türelmes, lassan lefejtette kezeimet, felém fordul, ahogy szemébe nézek, micsoda szemek..annyi minden van bennük, de nem szól, csak feláll.....
Morrisnál itt az idő egy kisebb sétára, így kinyújtóztatom elgémberedett lábaim.
Cyrus addig hozott enni, egy kis chips és csoki lett ebédünk, meg Pepsi, Mo szárazkaját kapott....nem mondom hogy életem legjobb ételei, de most nagyon jól esnek.
-Hová megyünk?-hunyorgok rá...
-Még nem tudom, délre...-gondolatai cikáznak- fáradt vagy? Megálljunk valahol pihenni?- aggódva figyel.
-Nem, csak menjünk tovább- hajtom le fejem, minél messzebb akarok menni....
Vissza a motorra, Morris méltatlankodása ellenére...
Monoton utunkat egy kisváros ünnepi hangulata szakítja meg. Megállunk a lampionokkal övezett kis utcában. Minden nyitva pedig már elmúlt éjfél. Zene, tánc, mosolygó arcok, olyan mintha a béke szigetére csöppentünk volna....mint sokévvel ezelőtt, amikor először láttam a tengert, a halászok békéje megigézett...most is ezt érzem.
Fáradt vagyok, és mégis menni akarok a tömeggel, ünnepelni, élni...
Cyrus kapja el a kezem, mert a testem reagálva gondolataimra, útra kel...
-Gyere- húz magával el az emberektől, egy kis ösvény felé, Mo, mintha természetes lenne, követ bennünket.
-Hová megyünk?-türelmetlenkedem.
-Kettőt- mondja, és az egyik árus átad neki törölközőket.
Egy parkon át vezet utunk, át a sövény mentén...
-Tó- ámulok, mint egy gyerek.
-Meleg vizű, jól fog esni- mosolyog...
-Tessék? De hogy gondolod? Mégis?..................

026

Végre kinn vagyok az erdőből. Szép a természet, jó a természet, de kezd az idegeimre menni. Hol van Cyrus? Mit csinál Gabriel? Ezt inkább hagyjuk!Meddig kell itt állni az út szélén, mint valami prosti?!
Mitől vagyok ilyen zaklatott? Mitől, ugyan mitől? Hülye kérdés.
Annyira izgultam, hogy végre eljövök, boldog leszek, ehelyett kaptam egy csinos gyomorgörcsöt, és bemostam egyet a legjobb barátomnak.
Ez nem az én napom.
Esik...miért ne? Szétázunk mire ideér. Hol van már?
A fenébe...nem akarok sírni, mégis úgy bőgök, mint egy gyerek.
Miért kell mindennek ilyen nehézzé válnia?
Jön valaki, motor, talán ő...talán nem, jobb elbújni a bokrok mögé, meglátjuk ki az...Lassít...szakad az eső...miért állt meg a túloldalon? Cyrus az!
-Gyerünk Mo, fut fut fut!!!- remélem nem látja meg, mennyire ki vagyok. Szerencsére az eső megmenti arcomat az égéstől.....Minket néz...de jó, hogy eljött!
Minden sokkal egyszerűbb amikor a közelemben van, és ugyanennyire nehezebb is....
-Szia!-sikerül köszönnöm:P
-Hello, mehetünk? Hoztam oldalkocsit a kutyának.
-Mhm- bólintok, szépen bepakoljuk Morrist, aztán felszállok mögé, átkaroljam, vagy ne? Nem merem megkérdezni. Hát persze, ennyit a hatásokról...
Hátranéz- Kapaszkodj!- én meg reflexszerűen dereka köré fonódom. Bizsergető érzés, beszívom nedves bőrkabátja illatát.....most csak ő számít, hogy együtt vagyunk, hogy nem válunk el. Sohasem akarok leszállni innen. Így akarok maradni örökké.

025

Nem érdekel csak el akarok tűnni innen. Gyerünk Mo, sietnünk kell!
Jobb, ha tényleg Jacobék háza felé megyünk, ha utolérne "valaki".
-Hé szökevény!
Ez nem lehet igaz!- Gabe, mit akarsz?
-Csak gondoltam, szólok, hogy nem adlak könnyen!
-Tessék?!-mi a fene......nem!!!!
-Nem, Gabriel, te vagy a legjobb barát a világon, tudom, de nem kell vigyáznod rám! -kitérő manőverem remélem beválik, és nem mondja ki, amitől tartok.
-Mi van akkor, ha nem a barátod akarok lenni? Vagy a barátod, de nem úgy...- bevallotta:O
-Jaj Gabriel! Nagyon kedvellek, ugye tudod? De a pillanat nem erre való! Te olyan nagyon fiatal vagy még!- micsoda hülyeség! Hogy mondhattam ezt?
-Jake ugyanannyi. Mi van benne, ami bennem nincs?!- megsértődött. Olyan szemét vagyok basszus, pont egy ilyen baromságot kellett kitalálni, de mostmár nem tehetek mást, ha megtudná az igazat, sokkal rosszabb lenne.
-Igazad van. De tudod, veled lennem olyan könnyű, és nyugodt, de amint az ő közelébe kerülök, minden megváltozik, felkavar, sosem éreztem hasonlót senki iránt. Nem tudom mi ez, de akarom érezni a nap minden pillanatában! Tiszta függő lettem, megéreztem az ízét és mostmár csak ez éltet!- Cyrus annyira....., de hogy Jacobra mondom ezt, komolyan nem vagyok normális.
-Akkor tudod mit érzek!- na ez ütött. Úgy néz rám, hogy legszívesebben átölelném, és megvígasztalnám, de a hülye önzésem nem engedi ezt tennem, már csak azért sem, mert bátorításnak vehetné...nem játszom vele!
-Gabriel....-a franc, a kezeim maguktól elindultak, odabújok hozzá, és megölelem. Ő csak áll. Ahogy a mellkasához simulok érzem, hogy mennyire ver a szíve. Nem ölel vissza, csak hajamba fúrja fejét, aztán óvatosan, szinte alig érzem, átkarol. Milyen forró! Így állunk pár másodpercig, szinte belefeledkezem....de mit csinálok?????
El kell engednem, különben csak kínzom tovább. Elengedem, lassan, ő azonnal megfeszül. Na ezt most nem kellett volna: a szemébe nézni..Hogy lehettem ilyen...már több sértő jelzőm nincs magamra, így feladom az önostorzást, inkább azt kell kitalálnom, hogy hagyjam itt ezt a fiút anélkül, hogy túl nagy sebeket okoznék neki.
-Gabe!- nem merek többé ránézni, így a cipőmet bámulom- mennem kell. Nem tudom mi lesz, de meg kell próbálnom, ahogy te tetted. Bocsáss meg, nem akartam fájdalmat okozni neked.- szánalmas amit mondok....
-Akkor menj!- hangja rekedtségére összerezzenek, mire fölnézek, már elfordul. Azt hiszem hazamegy. Gabe, utána kell mennem, de nem! Ha most húzom, akkor rosszabb lenne..
El kell..... tovább, menjünk Mo!

024

Alig várom, hogy induljunk. De hogy rázzam le Gabrielt? A fenébe..talán megkérhetném, hogy adjon egy órát, mielőtt ő is átjön, hogy kettesben lehessek Jacobbal. Igen, ez működhet!
Pakk kész, Morrison a hám....nézzük...
-Gabe!-kopogás helyett benyitok az ikrekhez.
-Igen?- olyan mosolyt villant, amitől gondolkodnom kell, hogy miért is akarok én elmenni...
-Kérhetek valamit?- utálom ezt! a számba harapok, mert nem akarom kimondani...behunyom a szemem és kiköpöm végre a szavakat-Késs egy órát!
-Honnan?- néz rám tettetett értetlenkedéssel.
-Jacobbal szeretnék egyedül beszélni egy kicsit- magyarázkodom... mindjárt hányok...
-Biztos vagy te ebben?- széles mosoly.
-Igen- mostmár elég, mi folyik itt?
-Nem is tudom- dől hátra ágyán, fejealá teszi kezeit, mint aki épp kegyelmet gyakorol.
-Felejtsd el-szemeim dühtől égnek, hogy lehet ennyire..ennyire...uh...
Becsapom az ajtót, és levágtázok Moval. Nem várok egy percet sem. Ha közben utánam jön, csak próbáljon megállítani, megkapja a magáét....

023

-Mit akart tőled a matektanár?
-Gabe, hogy kerülsz ide?
-Csak nem akartam, hogy az első napodon egyedül maradj. Szóval?
-Semmit.
-Akkor minek tartott benn? Csak téged...elég fura.
-Nem tudom...de mit szólnál hozzá, ha este meglátogatnám Jaket, tudod, Morris miatt- vezetem elő tervemet.
-Jó ötlet, menjünk!
-Am..úgy gondoltam, most csak mi ketten mennénk Moval- kínos kínos kínos:O
-Aham...mit forgatsz a fejedben?- a fenébe, gyanakszik...
-Semmit, csak tudod...-ezért utálni fogom magam- Jacob elég helyes srác...-lehajtom fejem, mert nem bírnék most Gabriel szemébe nézni. Tudom, hogy megbántom, ráadásul egy ekkora baromsággal. De most nem vállalhatom, hogy utánam jöjjön, mint a múltkor.
-Helyes srác? Ahhoz képest elég jól otthagytad tegnap- nem adja fel.
-Tudod, zavarba jöttem, és el akartam menekülni, annyi minden történt velem mióta itt vagyok- talán sikerül elterelni a figyelmét a lámpás rajtakapásról...
-Azért akartál elszökni?-olyan szeretettel néz rám, hogy elvörösödök.
-Részben -nem lehet, pont most rontok el mindent a legjobb barátomnál.
- Akkor megígéred, hogy most nyugton maradsz, akár mennyire is szívdöglesztő Jacob-gyerek?
-Neked én nem ígérek semmit!- hogy lehet ennyire kisajátító, ki ő nekem, hogy lelkifurdalást okozzon? Miért kell törődnie velem?
-Akkor én is megyek- ragaszkodik...
-Nem akarom!-csak ezt ne- Kérlek!
-Nem értem mi bajod, ő az én legjobb haverom! Miért ne mehetnék át én is ma este?-incselkedik.
-Akkor gyere- feladom. Ha még jobban távol akarom tartani, akkor lehet, hogy megfúrja a tevem.
-Kösz a meghívást- vigyorog.
-Nem hívtalak!-morgok. Ebből hogy mászok ki?

022

Nem elmlékszem, hogy kerültem a szobába, csak feküdtem az ágyon. Úgy érezem magam, mint akit lelőttek. Csak a hangját visszhangozza fejem, nem lehet. Caesar hol van? Mi történik? Mi ez?

Valaki kiabál...Makyának nem tetszik, hogy Morris az ágyamnál alszik.................................................

Kopognak. Mennyi az idő? Nem lehet, már reggel van?
-Gyere, reggeli!- Gabe dugja be fejét az ajtón.
-Megyek- mondom a párnámba.
Alig várom, hogy kiléphessek a házból. A rezervátumi iskola sokkal kisebb, mint a városi. Kíváncsi tekintetekből nincs hiány, mivel én vagyok az egyetlen "fehér". Az ikrek mögött baktatok, igyekszem eltűnni, és nem gondolkodni. Gabe és Bry egyenesen Jacob felé tartanak. Szerencsére mennünk kell órára, az én csoportomnak matek lesz...hurrá....sikerül hátul elfoglalnom egy hiányzó helyét, csak semmi feltűnés...
Csendben becsukódik az ajtó, a gerincemen borzongás fut végig a hangra!
Ő az, Cyrus! Mi történik?
-Szervusztok, a nevem Cyrus - itt rám néz, azt hiszem fel kell szednem az államat!- én vettem át Mr. Hotah osztályát, amíg továbbképzésen van....
Tanár....itt? Miért pont velem történik ez? Így esélyem sincs nála! Esély, mi a fenét képzelek? Én Caesart szeretem! De miért indul be a fantáziám, ha csak ránézek, miért nem kapok levegőt? Miért akarok a közelébe kerülni? Miért vagyok ilyen boldog, amikor az életem kilátástalan? Na jó ezt abba kell hagynom sürgősen! Beletemetkezem a tananyagba, amiből persze egy kukkot nem értek. Kit érdekel! Csak legyünk túl az órán....Végre, vége.....kifelé! Gyerünk, minél előbb!
-Villő, egy pillanatra- a szavai szinte perzselik a bőrömet, érzem hogy arcomba szökik a vér- nehezemre esik felé fordulni..nem tudok ránézni, inkább a padlót bámulom, mintha az lenne a világ 8. csodája.
-Azért jöttem, hogy segísek- suttogja, rá kell néznem, tényleg értem jött?- Maradj itt órák után korrepetálásra!- mondja miközben végigmér, majd kimegy.
Szóhoz sem jutok, nem csak a döbbenettől, hanem a szívemtől sem. Mintha eddig halott lettem volna, és most életre kelnék! Jól értettem? Megment engem? ...Vagy csak matekból akar "segíteni"? Tudja a nevem, ez a tény máris boldogabbá tesz, mint kellene! Mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne. Már nem izgat, hogy bámulnak, hogy suttognak a hátam mögött, hogy Gabe aggodalmasan kérdezgeti, biztos jól vagyok-e, csak az számít, hogy lássam...újra.
Visszaértem a matekterembe, és várok. Én vagyok itt egyedül. Jó jel! Az ikreknek mondtam, hogy később megyek. Mikor jön már? A percek óráknak hatnak. Próbálom felidézni az arcát, de nem megy, homályos a kép, miért nem emlékszem éppen rá? Az ajtót bűvölöm, amikor belép, örömöm bizsergetően végigfut rajtam, de megszólalni még mindig nem sikerül. Jellemző!
-Villő- lép hozzám azonnal, egész közel jön és nagyon halkan beszél- itt talán nem hallanak. Elmegyek. És te...is...-minden szót nagyon óvatosan mond, körbenéz, mintha egy kémfilm szereplői lennénk. Én VELE bárhová elmegyek! El innen!
-Morrissal- bólintok.
-Ja persze, a kutya- emlékszik...emlékszik? Homlokát ráncolja- Rendben, akkor ma sötétedéskor gyere oda, ahol tegnap találkoztunk. Menni fog?
Elgondolkodom, hogy tudnám kivitelezni, de eszembe jut Jake, azt fogom mondani, hogy meglátogatjuk Moval, Makya biztos boldog lesz.
-Azt hiszem, igen- válaszolok végül csodálkozva magamon, azt vártam, hogy remeg majd a hangom, de valami csoda folytán, nem.