022

Nem elmlékszem, hogy kerültem a szobába, csak feküdtem az ágyon. Úgy érezem magam, mint akit lelőttek. Csak a hangját visszhangozza fejem, nem lehet. Caesar hol van? Mi történik? Mi ez?

Valaki kiabál...Makyának nem tetszik, hogy Morris az ágyamnál alszik.................................................

Kopognak. Mennyi az idő? Nem lehet, már reggel van?
-Gyere, reggeli!- Gabe dugja be fejét az ajtón.
-Megyek- mondom a párnámba.
Alig várom, hogy kiléphessek a házból. A rezervátumi iskola sokkal kisebb, mint a városi. Kíváncsi tekintetekből nincs hiány, mivel én vagyok az egyetlen "fehér". Az ikrek mögött baktatok, igyekszem eltűnni, és nem gondolkodni. Gabe és Bry egyenesen Jacob felé tartanak. Szerencsére mennünk kell órára, az én csoportomnak matek lesz...hurrá....sikerül hátul elfoglalnom egy hiányzó helyét, csak semmi feltűnés...
Csendben becsukódik az ajtó, a gerincemen borzongás fut végig a hangra!
Ő az, Cyrus! Mi történik?
-Szervusztok, a nevem Cyrus - itt rám néz, azt hiszem fel kell szednem az államat!- én vettem át Mr. Hotah osztályát, amíg továbbképzésen van....
Tanár....itt? Miért pont velem történik ez? Így esélyem sincs nála! Esély, mi a fenét képzelek? Én Caesart szeretem! De miért indul be a fantáziám, ha csak ránézek, miért nem kapok levegőt? Miért akarok a közelébe kerülni? Miért vagyok ilyen boldog, amikor az életem kilátástalan? Na jó ezt abba kell hagynom sürgősen! Beletemetkezem a tananyagba, amiből persze egy kukkot nem értek. Kit érdekel! Csak legyünk túl az órán....Végre, vége.....kifelé! Gyerünk, minél előbb!
-Villő, egy pillanatra- a szavai szinte perzselik a bőrömet, érzem hogy arcomba szökik a vér- nehezemre esik felé fordulni..nem tudok ránézni, inkább a padlót bámulom, mintha az lenne a világ 8. csodája.
-Azért jöttem, hogy segísek- suttogja, rá kell néznem, tényleg értem jött?- Maradj itt órák után korrepetálásra!- mondja miközben végigmér, majd kimegy.
Szóhoz sem jutok, nem csak a döbbenettől, hanem a szívemtől sem. Mintha eddig halott lettem volna, és most életre kelnék! Jól értettem? Megment engem? ...Vagy csak matekból akar "segíteni"? Tudja a nevem, ez a tény máris boldogabbá tesz, mint kellene! Mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne. Már nem izgat, hogy bámulnak, hogy suttognak a hátam mögött, hogy Gabe aggodalmasan kérdezgeti, biztos jól vagyok-e, csak az számít, hogy lássam...újra.
Visszaértem a matekterembe, és várok. Én vagyok itt egyedül. Jó jel! Az ikreknek mondtam, hogy később megyek. Mikor jön már? A percek óráknak hatnak. Próbálom felidézni az arcát, de nem megy, homályos a kép, miért nem emlékszem éppen rá? Az ajtót bűvölöm, amikor belép, örömöm bizsergetően végigfut rajtam, de megszólalni még mindig nem sikerül. Jellemző!
-Villő- lép hozzám azonnal, egész közel jön és nagyon halkan beszél- itt talán nem hallanak. Elmegyek. És te...is...-minden szót nagyon óvatosan mond, körbenéz, mintha egy kémfilm szereplői lennénk. Én VELE bárhová elmegyek! El innen!
-Morrissal- bólintok.
-Ja persze, a kutya- emlékszik...emlékszik? Homlokát ráncolja- Rendben, akkor ma sötétedéskor gyere oda, ahol tegnap találkoztunk. Menni fog?
Elgondolkodom, hogy tudnám kivitelezni, de eszembe jut Jake, azt fogom mondani, hogy meglátogatjuk Moval, Makya biztos boldog lesz.
-Azt hiszem, igen- válaszolok végül csodálkozva magamon, azt vártam, hogy remeg majd a hangom, de valami csoda folytán, nem.