023

-Mit akart tőled a matektanár?
-Gabe, hogy kerülsz ide?
-Csak nem akartam, hogy az első napodon egyedül maradj. Szóval?
-Semmit.
-Akkor minek tartott benn? Csak téged...elég fura.
-Nem tudom...de mit szólnál hozzá, ha este meglátogatnám Jaket, tudod, Morris miatt- vezetem elő tervemet.
-Jó ötlet, menjünk!
-Am..úgy gondoltam, most csak mi ketten mennénk Moval- kínos kínos kínos:O
-Aham...mit forgatsz a fejedben?- a fenébe, gyanakszik...
-Semmit, csak tudod...-ezért utálni fogom magam- Jacob elég helyes srác...-lehajtom fejem, mert nem bírnék most Gabriel szemébe nézni. Tudom, hogy megbántom, ráadásul egy ekkora baromsággal. De most nem vállalhatom, hogy utánam jöjjön, mint a múltkor.
-Helyes srác? Ahhoz képest elég jól otthagytad tegnap- nem adja fel.
-Tudod, zavarba jöttem, és el akartam menekülni, annyi minden történt velem mióta itt vagyok- talán sikerül elterelni a figyelmét a lámpás rajtakapásról...
-Azért akartál elszökni?-olyan szeretettel néz rám, hogy elvörösödök.
-Részben -nem lehet, pont most rontok el mindent a legjobb barátomnál.
- Akkor megígéred, hogy most nyugton maradsz, akár mennyire is szívdöglesztő Jacob-gyerek?
-Neked én nem ígérek semmit!- hogy lehet ennyire kisajátító, ki ő nekem, hogy lelkifurdalást okozzon? Miért kell törődnie velem?
-Akkor én is megyek- ragaszkodik...
-Nem akarom!-csak ezt ne- Kérlek!
-Nem értem mi bajod, ő az én legjobb haverom! Miért ne mehetnék át én is ma este?-incselkedik.
-Akkor gyere- feladom. Ha még jobban távol akarom tartani, akkor lehet, hogy megfúrja a tevem.
-Kösz a meghívást- vigyorog.
-Nem hívtalak!-morgok. Ebből hogy mászok ki?