026

Végre kinn vagyok az erdőből. Szép a természet, jó a természet, de kezd az idegeimre menni. Hol van Cyrus? Mit csinál Gabriel? Ezt inkább hagyjuk!Meddig kell itt állni az út szélén, mint valami prosti?!
Mitől vagyok ilyen zaklatott? Mitől, ugyan mitől? Hülye kérdés.
Annyira izgultam, hogy végre eljövök, boldog leszek, ehelyett kaptam egy csinos gyomorgörcsöt, és bemostam egyet a legjobb barátomnak.
Ez nem az én napom.
Esik...miért ne? Szétázunk mire ideér. Hol van már?
A fenébe...nem akarok sírni, mégis úgy bőgök, mint egy gyerek.
Miért kell mindennek ilyen nehézzé válnia?
Jön valaki, motor, talán ő...talán nem, jobb elbújni a bokrok mögé, meglátjuk ki az...Lassít...szakad az eső...miért állt meg a túloldalon? Cyrus az!
-Gyerünk Mo, fut fut fut!!!- remélem nem látja meg, mennyire ki vagyok. Szerencsére az eső megmenti arcomat az égéstől.....Minket néz...de jó, hogy eljött!
Minden sokkal egyszerűbb amikor a közelemben van, és ugyanennyire nehezebb is....
-Szia!-sikerül köszönnöm:P
-Hello, mehetünk? Hoztam oldalkocsit a kutyának.
-Mhm- bólintok, szépen bepakoljuk Morrist, aztán felszállok mögé, átkaroljam, vagy ne? Nem merem megkérdezni. Hát persze, ennyit a hatásokról...
Hátranéz- Kapaszkodj!- én meg reflexszerűen dereka köré fonódom. Bizsergető érzés, beszívom nedves bőrkabátja illatát.....most csak ő számít, hogy együtt vagyunk, hogy nem válunk el. Sohasem akarok leszállni innen. Így akarok maradni örökké.