027

Nem tudom mikor...a nap melegétől egészen felolvadva még mindig kapaszkodom, pedig érzem, hogy lassít. Egy benzinkúthoz kanyarodunk. Amikor leállt a motor, egy darabig még így hozzánőve ülök behunyt szemem nem akar kinyílni, mert akkor megértem, hogy el kell engednem.
Ő nagyon türelmes, lassan lefejtette kezeimet, felém fordul, ahogy szemébe nézek, micsoda szemek..annyi minden van bennük, de nem szól, csak feláll.....
Morrisnál itt az idő egy kisebb sétára, így kinyújtóztatom elgémberedett lábaim.
Cyrus addig hozott enni, egy kis chips és csoki lett ebédünk, meg Pepsi, Mo szárazkaját kapott....nem mondom hogy életem legjobb ételei, de most nagyon jól esnek.
-Hová megyünk?-hunyorgok rá...
-Még nem tudom, délre...-gondolatai cikáznak- fáradt vagy? Megálljunk valahol pihenni?- aggódva figyel.
-Nem, csak menjünk tovább- hajtom le fejem, minél messzebb akarok menni....
Vissza a motorra, Morris méltatlankodása ellenére...
Monoton utunkat egy kisváros ünnepi hangulata szakítja meg. Megállunk a lampionokkal övezett kis utcában. Minden nyitva pedig már elmúlt éjfél. Zene, tánc, mosolygó arcok, olyan mintha a béke szigetére csöppentünk volna....mint sokévvel ezelőtt, amikor először láttam a tengert, a halászok békéje megigézett...most is ezt érzem.
Fáradt vagyok, és mégis menni akarok a tömeggel, ünnepelni, élni...
Cyrus kapja el a kezem, mert a testem reagálva gondolataimra, útra kel...
-Gyere- húz magával el az emberektől, egy kis ösvény felé, Mo, mintha természetes lenne, követ bennünket.
-Hová megyünk?-türelmetlenkedem.
-Kettőt- mondja, és az egyik árus átad neki törölközőket.
Egy parkon át vezet utunk, át a sövény mentén...
-Tó- ámulok, mint egy gyerek.
-Meleg vizű, jól fog esni- mosolyog...
-Tessék? De hogy gondolod? Mégis?..................