025

Nem érdekel csak el akarok tűnni innen. Gyerünk Mo, sietnünk kell!
Jobb, ha tényleg Jacobék háza felé megyünk, ha utolérne "valaki".
-Hé szökevény!
Ez nem lehet igaz!- Gabe, mit akarsz?
-Csak gondoltam, szólok, hogy nem adlak könnyen!
-Tessék?!-mi a fene......nem!!!!
-Nem, Gabriel, te vagy a legjobb barát a világon, tudom, de nem kell vigyáznod rám! -kitérő manőverem remélem beválik, és nem mondja ki, amitől tartok.
-Mi van akkor, ha nem a barátod akarok lenni? Vagy a barátod, de nem úgy...- bevallotta:O
-Jaj Gabriel! Nagyon kedvellek, ugye tudod? De a pillanat nem erre való! Te olyan nagyon fiatal vagy még!- micsoda hülyeség! Hogy mondhattam ezt?
-Jake ugyanannyi. Mi van benne, ami bennem nincs?!- megsértődött. Olyan szemét vagyok basszus, pont egy ilyen baromságot kellett kitalálni, de mostmár nem tehetek mást, ha megtudná az igazat, sokkal rosszabb lenne.
-Igazad van. De tudod, veled lennem olyan könnyű, és nyugodt, de amint az ő közelébe kerülök, minden megváltozik, felkavar, sosem éreztem hasonlót senki iránt. Nem tudom mi ez, de akarom érezni a nap minden pillanatában! Tiszta függő lettem, megéreztem az ízét és mostmár csak ez éltet!- Cyrus annyira....., de hogy Jacobra mondom ezt, komolyan nem vagyok normális.
-Akkor tudod mit érzek!- na ez ütött. Úgy néz rám, hogy legszívesebben átölelném, és megvígasztalnám, de a hülye önzésem nem engedi ezt tennem, már csak azért sem, mert bátorításnak vehetné...nem játszom vele!
-Gabriel....-a franc, a kezeim maguktól elindultak, odabújok hozzá, és megölelem. Ő csak áll. Ahogy a mellkasához simulok érzem, hogy mennyire ver a szíve. Nem ölel vissza, csak hajamba fúrja fejét, aztán óvatosan, szinte alig érzem, átkarol. Milyen forró! Így állunk pár másodpercig, szinte belefeledkezem....de mit csinálok?????
El kell engednem, különben csak kínzom tovább. Elengedem, lassan, ő azonnal megfeszül. Na ezt most nem kellett volna: a szemébe nézni..Hogy lehettem ilyen...már több sértő jelzőm nincs magamra, így feladom az önostorzást, inkább azt kell kitalálnom, hogy hagyjam itt ezt a fiút anélkül, hogy túl nagy sebeket okoznék neki.
-Gabe!- nem merek többé ránézni, így a cipőmet bámulom- mennem kell. Nem tudom mi lesz, de meg kell próbálnom, ahogy te tetted. Bocsáss meg, nem akartam fájdalmat okozni neked.- szánalmas amit mondok....
-Akkor menj!- hangja rekedtségére összerezzenek, mire fölnézek, már elfordul. Azt hiszem hazamegy. Gabe, utána kell mennem, de nem! Ha most húzom, akkor rosszabb lenne..
El kell..... tovább, menjünk Mo!