30

-Gyere, ideje indulni- húz maga után...tudtam, hogy nem tarthat örökké, mégis gombóc van a torkomban.....
Nem beszélünk, csak csendesen öltözünk. Érzem a tekintetét magamon, felnézek rá, annyi szomorúság van a szemében...meg akarom tudni miért, de nem merem megkérdezni...
-Van valakid?-a kérdésem engem is meglepett.....de logikusnak tűnik...és most rettegek, mert dermedten néz rám....nem nézem tovább, inkább csak várom a számomra halálos igent...
Öltözik tovább....de nem válaszol, tehát van barátnője. Nem lehet igeaz...most mit csinálok? Nem merek többé ránézni, úgy érzem magam mint akit megrúgtak. Szívesen összeesnék, ha nem szégyellném magam.....vagy inkább ő..hogy tehettte ezt velem?
-Szereted?-úristen ennyire nem lehetek hülye!!!!
Rám néz, de olyan siralmasan fest, hogy nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Szívesen elszöknék most...bezzeg ilyenkor semmi átváltozás, mi??? Ideragadtam az érzéseimhez kötve. Csak azt tudom, hogy nem veszíthetem el...és nem lehet az enyém, nincs jogom hozzá, hogy szeressem, mert valaki másé.....és ő is ...de akkor miért kellett? Mi volt ez az egész? Szereti őt? Vagy csak megszokásból vannak együtt? Mi van akkor, ha...? Elég ebből...nem tehetem meg, és ő sem akarja, ez nyilvánvaó.
Jól szíven szúrt az egyszer biztos....nem vagyok képes beszélni, úgy érzem elhagyott minden erőm...hogy fogok létezni nélküle? Jobb lenne elszökni...
Megyünk kifelé a városba...szó nélkül baktatok mögötte....Mo szokatlanul csendes, mindig megérzi, ha bajom van....
-Itt reggellizzünk -mondja, miközben arcomat vizsgálja. Van mit nézni, próbálok könnyed lenni, nem sok sikerrel, kb. úgy nézhetek ki mint aki ricinustolajat nyelt.
-Nem vagyok éhes- tényleg hányinger kerülget...
-Enned kell- kezébe veszi arcomat, annyi szeretet van ebben, hogy felengedek, egy pillanatra megint MI vagyunk, nem csak én és ő....nem múlt el a mellkasomban lebegő fájdalom, de ahogy ránézek, érzem felmelegszem....azt teszem amit mond, csak ne váljunk el egymástól.......soha.....

029

Elenged, lassan, de annál határozottabban, pedig kezdek nagyon-nagyon.... mindegy...
-Gyere- mélyebbre megyünk, a tó elég sekély, mégis kellemes, kivéve a tényt hogy a gőztől alig látni valamit.
Nem szól semmit. Csak megy egyre beljebb.
Megfordul, szinte beleütközöm, és megint...a csókja nagyon jól esik, de szeretném érteni is ami történik....nem számít, maradjunk így:P!!
-Nem lehet- mondja végül inkább magának, mint nekem..
-Mi nem lehet?
-Nem csinálhatom ezt veled...nem tehetem...
Mit nem tehet? Miért? Pont mikor végre egy pillanatra embernek éreztem magam. Nőnek, olyannak aki él, és nem csak látszatból mozog... Megint csak nem kellek. Mi a baj velem? Haza akarok menni....
Újabb csók...az arcomról leégeti könnyeimet, de ez nem segít. Valami miatt nem akar engem, de én nagyon is akarom őt. Mindennél jobban.
Automatikusan emelem az állam, hogy elérjem az ajkát, de eltávolodik.
Szégyenkezve néz, vagy sajnál?
Nem tudom, csak azt érzem, hogy nem akarom ezt látni, nem akarok valamiféle teher lenni....
-Megyek felöltözöm..nagyon fázom- mondom, valójában majd megsülök...
Elkap, és szó szerint lekap....a lábaim nem tartanak tovább, eddig is beleremegtek az érintésébe, de most végleg feladták...így jó, nagyon jó, az ölében, a csókjában, a melegség szétárad a testemben.....
Nem beszélünk. Én nem kérdezek és Cyrus sem szól. Csak ülök hozzábújva, ő átkarol, és minden rendben van a világban. Nem akarok megérteni semmit, nem várom, hogy így maradjunk, már nem szeretnék semmit. Beérem a pillanattal, ami kettőnké. Ha vége lesz, erre örökre emlékszem majd, mindig boldoggá tesz. Nem gondolhatok a holnapra, de még egy pár percre sem a jövőből...a jövőnkről.. csak most itt, így létezem. Csak most élek, ebben a pillanatbuborékban összefonódva Vele...
Boldog vagyok...

028

Mi történik?? Na neeee, én biztos hogy nem fogok pucéran fürödni...és ha nem is fürödni akar...na jó ez nekem túl gyors. Ajajajajaj. Azt'szem a fejem már bíborszínbe ment át, mert kajánul mosolyog, miközben én megpróbálom a lehetetlent: zavaromat elrejteni.
-Ezt vedd fel- mondja alig visszafogva nevetését, és átad az előbb vett törölközők közül kibukkanó kis vörös egyrészest.
-Miből gondolod, hogy fürödni akarok?!- csattanok fel, a frászt hozta rám az előbb.
-Jól fog esni, bízz bennem- a hangja olyan nyugodt és bizalmas... elkapom a fürdőruhám, és megindulok a sövények mögé, közben ráébredek, hogy nem tudok neki ellenállni...legalábbis nem sokáig...
Mire visszaérek, Ő már az egyik sziklán ül, lába a vízben, az ő nadrágja bezzeg térdig ér, míg az én "piroskám" épphogy takar valamit belőlem.
Amint meglát, úgy mér végig, hogy elpirulok...ismeretlen területre tévedtem, fogalmam sincs, hogy végződik az este...de hülye vagyok? Természetesen sehogyan, fürdünk, aztán megyünk tovább...
-Itt gyere be, van egy kis lépcső, de vigyázz, csúszik- nyújtja felém kezét, lépek, a víz finoman langyos, gőzölög a hűs estében.
-Nagyon jó- lelkesedem, gyorsan be akarok érni, átmelegedni-sssz....-megcsúszom, de a keze erősen tart, magához ránt.
Olyan szorosan tart, teljesen egymáshoz tapadtunk. Nem merek felnézni...na jó, csak lassan...mosolyog...vonz az arca...az ajka......
A testem forrósodik, az arcom bizsereg, ahogy csókol, szét akarok olvadni...Olyan lágyan, mégis szenvedélyesen...végig simítja az arcom, kiigazít egy eltévedt tincset, a fülem mögé illeszti, közben tartja forró kezeiben arcomat, én nekidőlök, teljesen hozzásimulok...és próbálok nem beleájulni a vízbe.....

027

Nem tudom mikor...a nap melegétől egészen felolvadva még mindig kapaszkodom, pedig érzem, hogy lassít. Egy benzinkúthoz kanyarodunk. Amikor leállt a motor, egy darabig még így hozzánőve ülök behunyt szemem nem akar kinyílni, mert akkor megértem, hogy el kell engednem.
Ő nagyon türelmes, lassan lefejtette kezeimet, felém fordul, ahogy szemébe nézek, micsoda szemek..annyi minden van bennük, de nem szól, csak feláll.....
Morrisnál itt az idő egy kisebb sétára, így kinyújtóztatom elgémberedett lábaim.
Cyrus addig hozott enni, egy kis chips és csoki lett ebédünk, meg Pepsi, Mo szárazkaját kapott....nem mondom hogy életem legjobb ételei, de most nagyon jól esnek.
-Hová megyünk?-hunyorgok rá...
-Még nem tudom, délre...-gondolatai cikáznak- fáradt vagy? Megálljunk valahol pihenni?- aggódva figyel.
-Nem, csak menjünk tovább- hajtom le fejem, minél messzebb akarok menni....
Vissza a motorra, Morris méltatlankodása ellenére...
Monoton utunkat egy kisváros ünnepi hangulata szakítja meg. Megállunk a lampionokkal övezett kis utcában. Minden nyitva pedig már elmúlt éjfél. Zene, tánc, mosolygó arcok, olyan mintha a béke szigetére csöppentünk volna....mint sokévvel ezelőtt, amikor először láttam a tengert, a halászok békéje megigézett...most is ezt érzem.
Fáradt vagyok, és mégis menni akarok a tömeggel, ünnepelni, élni...
Cyrus kapja el a kezem, mert a testem reagálva gondolataimra, útra kel...
-Gyere- húz magával el az emberektől, egy kis ösvény felé, Mo, mintha természetes lenne, követ bennünket.
-Hová megyünk?-türelmetlenkedem.
-Kettőt- mondja, és az egyik árus átad neki törölközőket.
Egy parkon át vezet utunk, át a sövény mentén...
-Tó- ámulok, mint egy gyerek.
-Meleg vizű, jól fog esni- mosolyog...
-Tessék? De hogy gondolod? Mégis?..................

026

Végre kinn vagyok az erdőből. Szép a természet, jó a természet, de kezd az idegeimre menni. Hol van Cyrus? Mit csinál Gabriel? Ezt inkább hagyjuk!Meddig kell itt állni az út szélén, mint valami prosti?!
Mitől vagyok ilyen zaklatott? Mitől, ugyan mitől? Hülye kérdés.
Annyira izgultam, hogy végre eljövök, boldog leszek, ehelyett kaptam egy csinos gyomorgörcsöt, és bemostam egyet a legjobb barátomnak.
Ez nem az én napom.
Esik...miért ne? Szétázunk mire ideér. Hol van már?
A fenébe...nem akarok sírni, mégis úgy bőgök, mint egy gyerek.
Miért kell mindennek ilyen nehézzé válnia?
Jön valaki, motor, talán ő...talán nem, jobb elbújni a bokrok mögé, meglátjuk ki az...Lassít...szakad az eső...miért állt meg a túloldalon? Cyrus az!
-Gyerünk Mo, fut fut fut!!!- remélem nem látja meg, mennyire ki vagyok. Szerencsére az eső megmenti arcomat az égéstől.....Minket néz...de jó, hogy eljött!
Minden sokkal egyszerűbb amikor a közelemben van, és ugyanennyire nehezebb is....
-Szia!-sikerül köszönnöm:P
-Hello, mehetünk? Hoztam oldalkocsit a kutyának.
-Mhm- bólintok, szépen bepakoljuk Morrist, aztán felszállok mögé, átkaroljam, vagy ne? Nem merem megkérdezni. Hát persze, ennyit a hatásokról...
Hátranéz- Kapaszkodj!- én meg reflexszerűen dereka köré fonódom. Bizsergető érzés, beszívom nedves bőrkabátja illatát.....most csak ő számít, hogy együtt vagyunk, hogy nem válunk el. Sohasem akarok leszállni innen. Így akarok maradni örökké.

025

Nem érdekel csak el akarok tűnni innen. Gyerünk Mo, sietnünk kell!
Jobb, ha tényleg Jacobék háza felé megyünk, ha utolérne "valaki".
-Hé szökevény!
Ez nem lehet igaz!- Gabe, mit akarsz?
-Csak gondoltam, szólok, hogy nem adlak könnyen!
-Tessék?!-mi a fene......nem!!!!
-Nem, Gabriel, te vagy a legjobb barát a világon, tudom, de nem kell vigyáznod rám! -kitérő manőverem remélem beválik, és nem mondja ki, amitől tartok.
-Mi van akkor, ha nem a barátod akarok lenni? Vagy a barátod, de nem úgy...- bevallotta:O
-Jaj Gabriel! Nagyon kedvellek, ugye tudod? De a pillanat nem erre való! Te olyan nagyon fiatal vagy még!- micsoda hülyeség! Hogy mondhattam ezt?
-Jake ugyanannyi. Mi van benne, ami bennem nincs?!- megsértődött. Olyan szemét vagyok basszus, pont egy ilyen baromságot kellett kitalálni, de mostmár nem tehetek mást, ha megtudná az igazat, sokkal rosszabb lenne.
-Igazad van. De tudod, veled lennem olyan könnyű, és nyugodt, de amint az ő közelébe kerülök, minden megváltozik, felkavar, sosem éreztem hasonlót senki iránt. Nem tudom mi ez, de akarom érezni a nap minden pillanatában! Tiszta függő lettem, megéreztem az ízét és mostmár csak ez éltet!- Cyrus annyira....., de hogy Jacobra mondom ezt, komolyan nem vagyok normális.
-Akkor tudod mit érzek!- na ez ütött. Úgy néz rám, hogy legszívesebben átölelném, és megvígasztalnám, de a hülye önzésem nem engedi ezt tennem, már csak azért sem, mert bátorításnak vehetné...nem játszom vele!
-Gabriel....-a franc, a kezeim maguktól elindultak, odabújok hozzá, és megölelem. Ő csak áll. Ahogy a mellkasához simulok érzem, hogy mennyire ver a szíve. Nem ölel vissza, csak hajamba fúrja fejét, aztán óvatosan, szinte alig érzem, átkarol. Milyen forró! Így állunk pár másodpercig, szinte belefeledkezem....de mit csinálok?????
El kell engednem, különben csak kínzom tovább. Elengedem, lassan, ő azonnal megfeszül. Na ezt most nem kellett volna: a szemébe nézni..Hogy lehettem ilyen...már több sértő jelzőm nincs magamra, így feladom az önostorzást, inkább azt kell kitalálnom, hogy hagyjam itt ezt a fiút anélkül, hogy túl nagy sebeket okoznék neki.
-Gabe!- nem merek többé ránézni, így a cipőmet bámulom- mennem kell. Nem tudom mi lesz, de meg kell próbálnom, ahogy te tetted. Bocsáss meg, nem akartam fájdalmat okozni neked.- szánalmas amit mondok....
-Akkor menj!- hangja rekedtségére összerezzenek, mire fölnézek, már elfordul. Azt hiszem hazamegy. Gabe, utána kell mennem, de nem! Ha most húzom, akkor rosszabb lenne..
El kell..... tovább, menjünk Mo!

024

Alig várom, hogy induljunk. De hogy rázzam le Gabrielt? A fenébe..talán megkérhetném, hogy adjon egy órát, mielőtt ő is átjön, hogy kettesben lehessek Jacobbal. Igen, ez működhet!
Pakk kész, Morrison a hám....nézzük...
-Gabe!-kopogás helyett benyitok az ikrekhez.
-Igen?- olyan mosolyt villant, amitől gondolkodnom kell, hogy miért is akarok én elmenni...
-Kérhetek valamit?- utálom ezt! a számba harapok, mert nem akarom kimondani...behunyom a szemem és kiköpöm végre a szavakat-Késs egy órát!
-Honnan?- néz rám tettetett értetlenkedéssel.
-Jacobbal szeretnék egyedül beszélni egy kicsit- magyarázkodom... mindjárt hányok...
-Biztos vagy te ebben?- széles mosoly.
-Igen- mostmár elég, mi folyik itt?
-Nem is tudom- dől hátra ágyán, fejealá teszi kezeit, mint aki épp kegyelmet gyakorol.
-Felejtsd el-szemeim dühtől égnek, hogy lehet ennyire..ennyire...uh...
Becsapom az ajtót, és levágtázok Moval. Nem várok egy percet sem. Ha közben utánam jön, csak próbáljon megállítani, megkapja a magáét....