Na ez tényleg óriási:P! Birkóznom kell rendesen. Mámorítóan finom, forró, tökéletes arányban találkozik minden.
Ahogy küzdök hamburgeremmel, a mindig komoly Edward mosolyogva figyel. Tudom, az egészséges életmódba nem illeszthető élvezet, de nem tudok ellenállni, az ízek vonzásában élek. Igyekszem illedelmesen enni, de ez a 'burger majdnem akkora, mint a fejem.
Vacsorám végeztével a kocsihoz menet eszembe ötlik, hogy tulajdonképpen haza is mehetnék, hiszen úgy tűnik Caesar nem akar kapcsolatba lépni velem, Cullenék pedig szóltak volna, ha nem így van. Az lesz a legjobb, ha megköszönöm a segítséget, összeszedem a holmimat és visszamegyek a kollégiumba.
Mintha előbb értünk volna haza, mint ahogy jöttünk...
-Megjöttetek?- kérdez üdvözlésképp Esme, amint belépünk az ajtón.
Férje átkarolva őt, hozzám fordul:
-Beszélhetünk?
-Persze- mondom, jóllakott gyomromba, mintha behúztak volna egyet.
A nappaliban kedvencé vált kanapémon helyezkedem el, szemben velem Dr Cullen és párja foglal helyet, mellém ül Alice, Edward az ablaknál áll.
-Szeretném, ha tudnád, hogy itt biztonságban vagy. Ha elmesélnéd pontosan, hogy mi történt veled az erdőben, talán tudunk segíteni. Attól semmiképp sem kell tartanod, hogy nálunk bántódásod esik. Az nyilvánvaló, hogy bajban vagy- kezdi dr Cullen óvatosan, válogatva szavait.
-Mondd el, ami itt elhangzik köztünk marad- biztat Alice.
Az erdő mintha most is figyelne; ahogy a süvítő szél a fákat siratja, fekete árnyak játszák újra a kint történteket. Az átalakulás, a félelmem, érzem, hogy megdermedek. Próbálom összeszedni magam, hogy elmondhassam. Szeretnék beszélni, de nem jön ki hang a torkomon. Aztán lelkem mélyéről felszakad rekedten:
-Farkasember- csak ennyi. Riadtan nézek fel, és várom, hogy nevessenek, vagy bolondnak tartva elborzadjanak.
Ehelyett komolyan figyelnek. Semmi jelét nem látom meglepődésnek. Csak nem tudják? Végülis itt élnek a rengeteg mellett- szinte benne. Tudják, hogy miféle szörnyeteg van kinn?
-Igen- kijelentés és biztatás egyszerre dr Cullentől. Várja, hogy folytassam.
Körbenézek, majd tekintetem visszatér hozzá, a szemébe nézek, hogy lássam reakcióját.
-Egy Makya nevű indián jött oda hozzám, amikor elindultam ide. Azt mondta megöl. Azt mondta megöl ő, vagy más, ha az erdőben talál. És farkas lett, és én nagyon...-elcsuklik a hangom, arcom ég, hiába akarom folytatni, kibuggyannak könnyeim, de el kell mondanom, mert ha most nem..mély levegőt veszek- azt mondta, hogy én annak a leszármazottja vagyok, aki miatt kiirtották az őféléket. Azt mondta, és és...-most mi legyen? Elmondjam, hogy átváltoztam?
- ... hogy én..Sanuye ezt mondta rám- várok.
Összenéznek. Kivéve Carlislet. Ő rám néz, mint eddig. Együttérzően...lehet, hogy épp azon gondolkodik, hogy milyen nyugtatóra lesz szükségem?
-Szóval visszajött- töpreng. Ezek szerint tud róla! Tud a farkasemberről!- Makya Nova, a Quileuték vezetője, és felesége elhagyta ezt a helyet-magyarázza- Az, hogy pont az elmúlt éjjel jelent meg, és épp veled találkozott, nem lehet véletlen. Mint az sem, hogy életben hagyott- tekintete újra szemembe fúródik
-És kik azok a Sanuyék?- kérdezem, kezdek zavarba jönni, minden szempár rám szegeződik, mintha egy múzeumi tárlat újdonsága lennék.
-Egy másik törzs, akik a sólymoktól származtatták magukat. Több száz éve teljesen eltűntek, nem is sejtettem, hogy fennmaradt leszármazottjuk.
-Azt mondta, a szagom elárult- nem lehettem ennyire büdös...
-A véred szagát az ilyen lények képesek többszáz méterről megérezni.
-Ilyen lények? Ezek szerint többen is vannak??-segítség!
-Egy páran- jött a válasz
-Tudsz valamit családod eredetéről?-kérdezi a váratlanul belépő Emmet.
-Semmi különös, átlagos élet, kevés rokonom van, mindössze öten vagyunk vér a vérből- (hű milyen misztikusra sikerült mondat:P) keresek egy emléket, hátha...de nincs- lehet, hogy tévedett- vetem fel- mi van, ha csak emlékezteti az én vérem valamire- mire ezt kimondom, tudom, hogy hazugság, hiszen átalakultam valamiféle madárrá. Elborzadok. Még a gondolatát is utálom. Utálom.
Fürkésző tekintet, ezúttal Edwardtól.
-A farkasok nem szoktak tévedni- mondja.
-És a múltkori zöld fény is ott van!-kontrázik Alice.
Én voltam...Meg kell osztanom valakivel, különben megőrülök. Nincs is elég erőm most visszatartani titkom... De hogy kezdjek hozzá?
-Azt hiszem, tényleg van benne valami. Amikor rámtámadt, éreztem, hogy valami velem is történik. A következő pillanatban pedig egy fa tetején találtam magam- a tollasodást, ha lehet, kihagyom a történetből, vérciki...
Edward elfolyt egy mosolyt. Gondolhattam volna, hogy totál bolondnak tartanak.
De többiek meglepettek, kivéve dr Cullent.
-Sejtettem- mondja végül Carlisle-Mióta változol át?-kérdezi úgy, mintha arról érdeklődne, hogy mikor mentem először fodrászhoz.
-Amikor megtámadtak a farkasok, és Caesar meg az Ön családja segített- Caesar......merre jársz most?
-Volt valami furcsa, mielőtt ez történt?
-Semmi, csak amikor megtámadtak minket Moval, arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, feljutni egy fára. És tegnap is ezt gondoltam- tényleg, eddig nem is figyeltem.
-Ezek szerint, ha nagyon fontos, tudod irányítani, igaz?
-Na azt azért nem mondanám, mert mikor Makya átváltozott, én felkerültem a fára, de aztán....-aztán megláttam mivé lettem, és csak azt tudtam, hogy ez nem lehet NEM NEM NEM! És visszaváltoztam...
-Aztán?-zökkentett vissza merengésemből dr Cullen.
-Azt hiszem, mégis tudom irányítani.
-Akkor erősebb vagy, mint gondolnád- halvány mosolyként érkezett a biztatás Carlisletól.
-Szóval van egy sólymunk-az ajtón épp belépő Emmet kaján vigyora lefegyasztotta apró derűmet
Köszönöm, ez jól esett...gondolataim visszavándorolnak Caesarra...ha tudom irányítani saját magam változását, akkor talán még van remény...nem jön ki rajtam, ha nem akarom, tehát elfelejthetem a genetikai defektet...bár még mindig csak én vagyok....
-Caesarról nem tudnak valamit?- próbálok természetes érdeklődő arcot vágni, de gyanítom, inkább kétségbeesettre sikerül.
-Leutazott Mexikóba egy időre- Esme olyan halkan mondja, hogy alig hallom, de kiveszem belőle, hogy az egy időre pont annyit jelent, amíg én itt vagyok.
Nincs mit tenni. Hagytam elmenni. Az én hibám. De mit is képzeltem, mi lesz? Főleg így... Nem is akart engem sosem. Elegem van magamból, jobb, ha mostmár megyek.
-Köszönök mindent. És elnézést a zavarásért! -állok fel- Hálás vagyok a segítségért. Remélem, egyszer viszonozhatom!-mondom Esmének, Carlislenak, a többieknek- Mostmár tudom, hogy biztonságban vagyok, többszörösen is- először rájuk, új barátaimra, aztán magamra gondolok.
-Jó ötlet?-kérdez Alice nyomatékosan, inkább magát, mint engem.
-Persze-mondom-Morris is már több mint 24 órája van az ikreknél, ideje elhoznom.
-Ikrek?-ráncolja homlokát dr Cullen
-Igen, a kollégiumból. Gabriel és Brian Dolph. Talán ismeri őket?
-Tényleg jobb lenne, ha nálunk maradnál még, legalább ma éjjel- mondja Carlisle Alicet figyelve,aki bár lelkesen bólogat, tekintete még mindig réveteg.
-De miért?- ha nem megyek az erdőbe, nincs gond.
-Tudod, ki az a két fiú?- kérdezi a dr komolyan.
-Ők lettek volna a fogadócsaládom- meglep,hogy így reagál rájuk-ha a nagymamájuk ....-de itt elhallgatok, Gabe a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek, hogy a nagyijuk nem eltűnt, hanem elutazott.
-Gondolom, kitaláltad- fordul hozzám. Nem értem, mit találtam ki?-Susan Nova, Makya Nova felesége.
-Tessék?- visszaülök a kanapéra....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése